burgonyaleves
Levesek

Burgonyaleves

Bevezető

Kár is lenne tagadnom, hogy erősen krumplifüggő vagyok! Gyermekkoromra visszaemlékezve nem telt el olyan hétvége, hogy a rántott hús mellé ne került volna köretnek sült burgonya. Persze mikor fiatal felnőtt koromban kiderült, hogy az inzulinrezisztencia társamul szegődött, a krumpli sok más alapanyaggal együtt amolyan tiltólistára került. Persze néha napján egy kisebb adag sült hasábot megengedtem magamnak.

Ez a fajta szigor manapság már nem jellemzi az étkezéseimet, s mint ügyes hajóskapitány széllel szemben a tengeren, úgy lavírozok én is az ételek iránti szeretetem és az inzulinrezisztencia által diktált szabályok között. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Azonban a magyaros burgonyaleves igen finom, a családom ráadásul nagyon leveses, így Tomikánk egy nap alatt négy tányérral evett belőle.

Nem cáfolom, viszonylag sokszor kerül krumplis étel az asztalunkra, egyrészt mert 

  • a gyerekeink számára is az egyik kedvenc köret, még úgy is, hogy aztán ők már kapnak bulgurt, kuszkuszt, barna-, és basmati rizst is
  • gazdag*:
    • B6 -piridoxin- vitaminban → fontos szerepet játszik az idegrendszerünk működésében, az ép bőrfelületért is felelős
    • C vitaminban -igaz, hő hatására és hosszú tárolás hatására veszít C vitamin tartalmából-
    • káliumban
burgonya_pixabay
Forrás: pixabay.com (Pexels) – kattintható

Mikor, milyen burgonyát válasszunk?

  • Az „A” jelzésű burgonyák elsősorban salátáknak valók
  • A „B” jelzésű burgonyák főzésre valók, de nem főnek szét.
  • A „C” jelzésű burgonyák szétfőnek, főzésre és sütésre valók. *

Tudtátok?

  • a világ legnagyobb burgonyafogyasztója Kína?
  • hogy Magyarországon évente az egy főre jutó krumplifogyasztás átlagosan 50 kg?
  • hogy fogyasztani csak és kizárólag a gumóját szabad?
  • hogy Peru és Chile területén élő őslakosok már 5000 éve termesztik?

Hozzávalók

125 gramm kolbász -én pulykakolbászt használtam-

1 nagyobb fej vöröshagyma – nálam pucolt súlya 100 gramm-

600 gramm burgonya – pucolt súly-

2 liter víz

Fűszerek:

1 evőkanál pirospaprika -édes nemes-

8 gramm só

1 teáskanál őrölt kömény

0,5 teáskanál fekete bors

1 kávéskanál őrölt szerecsendió

1 evőkanál majoránna

1 nagyobb csipet négyszeres erejű édesítőszer

Elkészítése

1. Vékony karikákra vágtam a kolbászt, majd apró kockákra a vöröshagymát. Együtt tettem fel őket melegedni, párolódni. A kolbász miatt nem tettem alá extra zsiradékot, bőven elég volt nekem az, ami a kolbászból a hagyma alá került hő hatására.

2. Míg párolódott a hagymás kolbász, addig meghámoztam, alaposan megmostam a krumplikat. Kisebb kockákra vágtam őket. Ráöntöttem a burgonyakockákat a pirított kolbászokra. Megszórtam pirospaprikával.

3. Felöntöttem 2 liter vízzel és fedő alatt, kis hő fölött lassan főztem nagyjából 30 percig.

4. Miután puhára főttek a krumplik, befűszereztem a maradék fűszerrel. Hagytam, hogy egy utolsót gyöngyözzön.

5. Forrón, egy kanál zsírszegény-12%-os- tejföllel és friss bazsalikommal tálaltam.

krumplileves_magyaros

Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek

a kész levesem súlya 2473 gramm lett, ebben nekem 1114 kalória, 43 gramm fehérje, 51 gramm zsír és 133 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 122 gramm) lett.

További levesreceptek

További levesrecepteket ide kattintva olvashatsz!

Jó étvágyat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy