Húsos ételek

Fasírt kukoricás basmati rizzsel

Azt hiszem a fasírt egy rém egyszerűen elkészíthető étel és nagy valószínűséggel Mindenkinek megvan a maga jól bevált receptje rá. Ez a lenti, annyiban mindenképpen más, hogy a nagyobbik gyermekünk továbbra sem fogyaszthat tojást, így az most kimaradt belőle. Egész biztosan más lett így az íze, de én már szinte nem is emlékszem a tojásos változatára (persze, ami az ízét illeti). Nagyon ritkán sütök olajban, ezeket is sütőben sütöttem (persze, kivételes alkalmak akadnak néha). Mindenesetre így is finom, gyorsan el szokott fogyni. De nem tagadom szívesen ennék már Stefánia vagdaltat is. 

DSCF8913

Érdekelt a fasírt története, ezért utána is olvastam. Az ausztriai német faschiertes Fleisch (vagdalt hús) kifejezés hallatán kerülhetett be a magyar szóhasználatba-írja a wikipedia (link, itt). A magyar konyha nagyjából a 19. század elején vehette át. 

Anyukám inkább nagyobb, apai Nagymamám inkább kisebb méretű fasírtokat szokott készíteni. Én is az utóbbi pártján állok, jobb szeretem a „csupán” két falatnyi gombócokat.

Kukoricás basmati rizzsel és tejfölös uborkasalátával tálaltam.

newproject 1 original 2

Hozzávalók:

500 gramm darált sertés (alacsonyabb zsírtartalmút szoktunk választani)

200-250 gramm zsemle (ebből a zsemléből szoktam)

1 fej vöröshagyma (pucolt súlya nálam 80 gramm)

Fűszerek: 15 gramm só, ½ teáskanál fekete bors, 1 evőkanál majoránna, 1 evőkanál pirospaprika, 20 gramm fokhagymakrém vagy 4-5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál őrölt kömény

Teljes kiőrlésű morzsa (nekem 40 grammra volt összesen szükségem)

Elkészítése: legelsőnek beáztattam a zsemléket (és bekapcsoltam a sütőt 200°C-ra) annyi vízbe, hogy azokat teljesen ellepje. Majd a vöröshagymát apró kockákra vágtam és a darált húshoz adtam. Rámértem a fűszereket, majd az alaposan kinyomkodott zsemléket is. Igyekeztem a legprecízebben összekeverni a masszát, majd apróbb gombócokat formáztam vizes kézzel. Meghempergettem őket a teljes kiőrlésű zsemlemorzsában.

Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket és 200°C-os előmelegített sütőbe tettem őket. Nekem 25 perc alatt aranybarnára sültek.

Utána 1 evőkanálnyi olajon enyhén barnára pirítottam 250 gramm basmati rizst, amit felöntöttem 250 ml hideg vízzel. Fedő alatt, kis láng felett puhára főztem nagyjából 15 perc alatt. 100 gramm mirelit kukoricát kevés vízzel feltettem főni/párolódni, a legvégén összekevertem a már kész rizzsel.

Miközben főtt a rizs és a kukorica, elkészítettem az uborkasalátát. Utóbbit inkább kóstolás alapján szoktam készíteni. Egy darab uborkát vékonyra szeleteltem, majd besóztam, félretettem pihenni. Míg levet eresztett, kimértem 300 gramm 12%-os tejfölt, amibe fokhagymakrémet, kevés sót és két csipetnyi borsot tettem. Majd alaposan kinyomkodtam az uborkát és a tejfölös alapba tettem, fogyasztásig hűtőben ejtőzött. A salátát érdemes akár már előző este elkészíteni (nem úgy, mint ahogy én tettem ez esetben…), vagy még a legelején, aznap ezzel kezdeni. 

DSCF8912


Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek a fasírtra: a kész fasírtok súlya 853 gramm lett sütés után, ebben nekem lett 1601 kalória, 138 gramm fehérje, 53 gramm zsír és 134 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 115 gramm). 

Jó étvágyat!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy