rakott burgonya
Húsos ételek

Klasszikus rakott burgonya

DSCF0275

Az elmúlt 9 évben nem sűrűn került fel a menüre a rakott krumpli, ugyanis mikor kiderült, hogy inzulinrezisztens lettem, -a sült krumplin kívül- száműztem a burgonyát a konyhánkból. Azóta sok minden történt, én magam is változtam, s már nem csak fekete és fehér egy adott dolog számomra, így a diéta sem.

Természetesen, most sem hetente kétszer főzök rakott burgonyát, de ma már havonta egyszer lelkiismeret furdalás nélkül, jóízűen elfogyasztok belőle egy tányérral. Persze, ezzel a néhány sorral és véleményemmel, nem szeretnék egy szénhidrátanyagcsere zavarral élő embert sem eltántorítani a szabályok komoly betartásától.

A rakott krumplit a wikipedia magyar egytálételnek titulálja és arról tesznek említést, hogy elsőnek Czifray István: Magyar nemzeti szakácskönyvében, méghozzá az 1840-es kiadásban esik szó róla.

Czifray István szakácskönyve 1816
Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyvének 1816-os kiadás

Én a rakott krumpli egyik felét tojás nélkül készítettem el, valamint ha nagyobbikunknál nem okozna gondot a tojás, akkor valószínűleg tettem volna egy sárgáját a tejfölhöz.

Hozzávalók:

1100 gramm burgonya -nyersen mérve-

125 gramm kolbász -nálam pulyka-

1 nagy fej vöröshagyma

4 darab tojás – L-es méretű-

300 gramm tejföl -nálam 12%-os-

Fűszerek: ½ teáskanál fekete bors, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 csapott evőkanál pirospaprika, összesen 12 gramm só, 1 csapott evőkanál bazsalikom, 1 csapott evőkanál petrezselyem, 5 gramm fokhagymakrém

zsiradék a tepsi kikenéséhez

Isten éltessen sokáig Dorkánk 2

Elkészítése: először megpucoltam a burgonyákat, igyekeztem nagyjából egyforma nagyságúakat választani. Mivel nekem nagyobbak voltak hámozás után félbevágtam őket, és lábosba téve, annyi vízzel, hogy ellepje őket, feltettem főni.

Majd vékony szeletekre vágtam a vöröshagymát, majd a kolbászt is. Én nem tettem alá olajat, mert számítottam rá, hogy a kolbászból lesz elegendő alattuk.

Tettem fel vizet a tojásoknak is. Mikor már forrt a víz, belerakosgattam őket, kereken 8 percig főztem a tojásokat. Mikor kihűltek, héjuktól megfosztottam és felszeleteltem őket.

Ügyeltem rá, hogy nehogy szétfőzzem a krumplikat. Amikor a villámat ugyan bele tudtam szúrni, de nem jött ki könnyen, akkor zártam el a hőt alatta. Leszűrtem, félretettem és hagytam, hogy kihűljön. Később, szintén szeleteltem a krumplikat is.

A tejfölt kikevertem 4 gramm sóval, 1 evőkanálnyi petrezselyemmel és 5 gramm fokhagymakrémmel.

Majd fűszerkeveréket készítettem a maradék 8 gramm sóból, borsból, köményből, pirospaprikából és bazsalikomból.

Vékonyan kikentem a tepsimet margarinnal, majd leraktam egy sor krumplit. Megszórtam a pirospaprikás fűszerkeverékkel, majd jött egy sor tojás, majd hagymás kolbász, végül egy kevés tejföl. Ezt addig ismételtem, míg volt alapanyagom hozzá. A tetejét tejföllel fejeztem be.

Előmelegített légkeveréses sütőbe toltam, 180°C-on addig sütöttem, míg aranybarna nem lett a teteje.

DSCF0271


Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek:  a kész ételem súlya 1653 gramm lett, ebben nekem 2322 kalória, 95 gramm fehérje, 111 gramm zsír és 247 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 220 gramm) lett.

Jó étvágyat!