fagylalt_világnap_finomat_másképp
Alapanyagok Életmód Érdekességek

Minden amit a fagyiról tudni érdemes!

Bevezető

Május nyolcadikán tartjuk számon a fagylalt világnapját, ez alkalomból már tegnap küldtem néhány érdekességet hírlevélben a Feliratkozóknak. Most azonban újabb érdekességeket szeretnék Veletek megosztani a fagylaltról és egyúttal bátorítalak is Titeket, hogy ma mindenképpen egyetek kedvetekre való fagylaltot.

A fagylalt eredete

Pontos eredetét homály fedi, több verzió is napvilágot látott felbukkanása kapcsán.

  • akadnak források melyek biztosra veszik, hogy Kr.e. 550 körül már a perzsák készítettek a mai fagylalthoz hasonló ételt
  • míg mások Nero császárnak tulajdonítják a fagyit, aki mézzel és borral kevertetve alkotta meg a hűsítő finomságot
  • és fellelhető olyan forrás is, mely szerint a fagylalt bizony a Mongol Birodalomból származik és a mongol terjeszkedésnek köszönhetően vált népszerűvé Kínában mintegy 5000 évvel ezelőtt

Hogy pontosan hogyan és honnan nyert teret, illetve indult hódító útjára a fagylalt, valószínűleg  nem fogjuk megtudni, viszont személy szerint nagyon hálás vagyok érte.

Fagylalt Európában

Talán nem meglepő, hogy az első ízesített fagylalt Franciaországban jelenik meg, ráadásul már 1674-ben, mely Nicholas Lemery nevéhez köthető, aki bizony konyha helyett inkább a patikában érezte otthon magát, hiszen vegyészként,  gyógyszertár tulajdonos is volt.

Angliában a 18. században vált népszerűvé, melyet nagy valószínűséggel a konyhai eljárásokra is hatással bíró ipari forradalomnak köszönhetünk. Itt meg is kell jegyeznem, bár valószínűleg mindenki számára egyértelmű, hogy annak idején elnyalni egy gombóc fagylaltot bizony úri mulatság volt. Hiszen a hűtése nem kis feladat elé állította a készítőjét.

Magyarországra szintén a 18. században „tört be” osztrák közvetítéssel.

Amerikából az első utalások 1744-ből származnak. Igen nagy sikert aratott, több amerikai elnök is rendszeresen fagyizott, például George Washington és Thomas Jefferson is.

„A New York-i Catham utca kereskedője által vezetett nyilvántartások azt mutatják, hogy George Washington 1790 nyarán körülbelül 200 dollárt költött fagylaltra.” - írja a wikipedia.

Érdekesség, hogy a tölcsért 1904-ben Charles E. Miches nevű férfi találta fel, ezáltal a fagyi „hordozható” lett a fogyasztó számára, ezzel népszerűsége tovább növekedett.

Harry Burt leleményességének köszönhetjük a pálcikás fagylaltot, 1923-ban szabadalmaztatta a csomagolt, pálcikán lévő fagylaltot.

Fagylalt napjainkban

A fagylalt népszerűsége akkor ugrott meg igazán, mikor megjelent az ún. puha fagylalt. A gyártók rájöttek hogyan lehet több levegőt a fagylaltba keverni, ezáltal jóval kedvezőbb áron kínálni a finom gombócokat.

Az ipari hűtés megjelenését Carl von Linde német mérnöknek köszönhetjük, mellyel nagy terhet vett le a készítők válláról, valamint a fogyasztók pénztárcájában is több maradhatott.

Ma már az otthonokban is készíthető fagylalt, igaz ezek nem lesznek olyan levegősek mint bolti/cukrászdai társaik.

Az ízesítéseknek ma már csak a képzelet szabhat határt, cukrászok és fagylaltkészítők leleményességének köszönhetően rengeteg ízben és színben elérhetőek ma már a hideg nyalatok.

 

Fagylalt a Magyar Élelmiszerkönyvben

A kézműves fagylaltként árult desszertben nem lehet aroma, színezék és tartósítószer sem!

A kézműves fagylaltban legalább 40% gyümölcstartalomnak kell lennie, az összes cukortartalom nem haladhatja meg a 20%-ot, valamint maximum 3 napig tartható el.

A sorbet (szorbé) olyan gyümölcsjégkrém, mely hozzáadott zsiradékot nem tartalmazhat és a benne lévő gyümölcstartalom minimum 15% kell hogy legyen.

A fagylaltot legalább -18°C-on, az értékesítés helyén minimum -14°C-on kell hivatalosan tárolni.

Csokoládésnak nevezhető az a jégkrém, amelyben a kakaótartalom minimum 2%. Nem tartalmazhatnak ezek a fagylaltok csokoládéízű aromát vagy éppen olyan színezéket, melyek felerősítik a barnás színt.

 

Fagylalt-receptek

Gyümölcsös-mascarponés fagyi mandulával bolondítva

mascarpone fagyi cukormentes Receptje a képre kattintva elérhető!

Vegán, málnás-étcsokoládés fagylalt

malnas etcsokolades fagyi Receptje a képre kattintva elérhető!

További fagyi-receptek közül ide kattintva válogathatsz 🙂

Felhasznált irodalom: itt, itt és itt.

Fotókért köszönet a pexels fotósainak.

Hírlevél

Tarts velem hírleveleimben is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy