alkohol
Érdekességek

Mit tesz a szervezeteddel az alkohol?

Az alkohol

„Az alkohol olyan ital, mely jelentős mennyiségű etanolt (hétköznapi nevén alkoholt vagy szeszt) tartalmaz, és ennek köszönhetően narkotikus hatása van.” – idézve innen.

De mit jelent, ha valami narkotikus?

Olyan pszichoaktív anyag/szer, legyen az mesterséges vagy természetes, amely szervezetünkbe kerülve a központi idegrendszerünkre hat. Rendszeres fogyasztása mellett elvonási tüneteket produkál.

Hogyan hat az alkohol a szervezetünkre?

Leegyszerűsítve az első dolog, ami történik az alkohol fogyasztása után, hogy az etil-alkoholból acetaldehid – TUDTAD? – Ez az anyag felelős a másnaposság érzetéért- képződik, majd ebből a szervezetünk ecetsavat állít elő. Sajnos sokszor előfordulhat, hogy a bomlási folyamat során ún. szabad gyökök –számos betegség kialakulásáért felelőssé tehetőek- jöhetnek létre.

,A mérsékelt alkoholfogyasztás pozitívan hat a kedvünkre, akár még élénkebbek is lehetünk, gátlásaink minimálisan oldódhatnak. SŐT, az egészségünkre is gyakorol némi pozitív hatást, például képes megemelni a „jó” koleszterin szintjét a vérben.

Túlzott alkoholfogyasztás következményei

Azonban, ha „többet iszunk a kelleténél” számos negatív hatással kell számolnunk:

  • reakcióidőnk csökken,
  • biztos egyensúlyunkat elveszítjük, a mozgásunk felett a kontrollt elveszítjük,
  • szexuális együttlétre fizikálisan képtelenek leszünk –elsősorban férfiak, impotencia-.
  • súlyosabb esetben nehezen, vagy  egyáltalán nem vagyunk képesek visszatartani a vizeletet, illetve mérgezési tünetként szervezetünk védekezési reakciójaként hányás lép fel.

giphy

A fenti tünetek Mindenkinél más és más mennyiség után következik be. Számos tényező befolyásolja, mint például a korunk, a testsúlyunk és a nemünk is.

alkohol-fogyasztas-kovetkezmenyeiPhoto by Kat Smith from Pexels

Milyen betegségek kialakulásához vezet a túlzott és rendszeres alkoholfogyasztás?

  • első és legfontosabb talán maga a függőség, amely nem csak a fogyasztó, hanem a körülötte élők lelki állapotára negatív hatással bír (családok szétszakadása, munka elvesztése, gyakran –ha van/vannak- gyermekek és társ lelki és testi bántalmazása stb.)
  • károsodik a szívizom, ezért sokszor szívritmuszavar lép fel illetve szívinfarktus veszélye is fennáll
  • magas vérnyomás
  • cukorbetegség
  • kóros vérszegénység
  • megemelkedik a csontritkulás kialakulásának lehetősége
  • Mallory-Weiss-szindróma (a nyelőcső nyálkahártyájának oly mértékű károsodása/sérülése, melynek következménye vérzés)
  • szexuális aktivitás csökkenés vagy teljes megszűnése impotencia miatt illetve a termékenység csökkenése
  • kismamák esetében magzatkárosodást illetve koraszülést eredményez
  • pszichiátriai zavarok (depresszió, öngyilkosságra való hajlam, agresszív illetve paranoid viselkedés)
  • állandó emlékezetkiesések (az alkohol hipotalamuszra kifejetett negatív hatása), súlyosabb esetben Korszakov-szindróma
  • rákosodás (kiemelkedő a máj-, és gyomorrák valamint az emlőrák is)
  • mivel alkohol fogyasztása a legfőbb vágya a betegnek, minden más háttérbe szorul, például a változatos étkezés, rendszeres mozgás stb., így az immunrendszer is jelentősen gyengül, ezzel párhuzamosan kóros vitaminhiány lép fel
  • májzsugor
  • lelki függőség (ezt agyunk jutalomközpontjának fokozott dopamintermelése okozza)

Az alkoholizmus és a statisztika forrás

  • Ma Magyarországon nagyjából minden tizedik ember küzd alkoholproblémával
  • egy magyar felnőtt ember évente átlagosan 12 liter tiszta szeszt fogyaszt
  • évente sok ezer rákos megbetegedés tehető felelőssé az alkoholizmus miatt, továbbá évi 8000 halálesetben az alkohol túlzott és rendszeres fogyasztása tehető felelőssé
  • a dohányzás után a leggyakoribb „minden napos” drog
  • A WHO 2003-as adatai szerint Magyarországon évente 250 milliárd forintot költenek alkoholos italra, ebből bevétele az államnak: 150 milliárd forint. Nem kevés ugye? DE nézzük csak:
  • az alkoholizmus évi 700 milliárdos kárt okoz az országnak

Mennyi idő alatt bomlik le az alkohol a szervezetünkben?

Az alkoholt a májunk bontja le, mely lebontásnak sebessége óránként 0,1 gramm / testsúlykilogramm. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy egy 80 kilogrammos férfi, aki megivott 3 dl 5%-os sört, annak az összes bevitt alkoholmennyisége 12 gramm. Ez 0,24 ezrelék véralkohol szintnek felel meg. Ahhoz, hogy ezt a mennyiséget lebontsa a szervezetünk legalább kettő órára van szüksége! Nyilván, ez egy nagy általánosságban vett számítás, hiszen a felszívódást/lebontást sok minden befolyásolhatja, például az egyéni alkohol lebontó képességünk is.

Egy nagyszerű kalkulátor, ide kattintva érhető el a bomlás számítására!

Utószó és egyben személyes véleményem: soha nem értettem, ha a cigarettákat nem lehet reklámozni például a tévében, akkor az alkoholt miért? Egy függőnek, aki igyekszik leszokni, annak vajon kevésbé kellemetlen a film közben levetített alkoholról szóló reklámot nézni és szembesülni függőségének egyben vágyának tárgyával, mint egy leszokó dohányosnak?

Való igaz, ha egy alkoholista nem akar leszokni, nem fog! Családja/barátjai hiába vannak mellette -ez minden függőségre igaz-, de mindenképpen kell az orvosi segítség. Kell a pszichiáter, a pszichológus az akaraterő és szerető, támogató háttér mellé! Soha sem késő -és szégyen- segítséget kérni, mely többek között itt is megtehető

alkohol

Photo by Darya Sannikova from Pexels

További érdekességeket, kvízeket a gasztronómia világából, ide kattintva olvashattok!

Felhasznált irodalom: itt, itt és itt. A képekért köszönet a pixabay.com fotósainak!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy