Bevezető
Kifejezetten gyorsan elkészíthető, laktató ételként jellemezném. Azt gondolom a pürés köreteken kívül bármi illik mellé. Alapvetően inkább az „egyszerű” burgonya rajongója vagyok, de már nagyon elkészítésért kiáltott a szekrényben lévő édesburgonya (egyébiránt főzeléket szerettem volna belőle készíteni), így arra esett a választás. Azok, akik szeretnének többet megtudni az édesburgonyáról és megbízható forrásból ezt tenni, erre linkre kattintva okosodhatnak felőle.
Mivel egy szaftos ételről van szó, rizzsel, kuszkusszal, de bulgurral is el tudom képzelni.
Hozzávalók
1000 gramm csirkemell
200 gramm tejföl (12%-os) + 1 csapott evőkanál szárított tárkony
75 gramm paprikakrém (csemege)
120 gramm mustár
70 gramm reszelt sajt
Fűszerek: só és fekete bors
Köretnek jelen esetben 1185 gramm édesburgonya és napraforgóolaj a sütéshez
Elkészítése
Elsőnek megtisztítottam és felvágtam az édesburgonyát. Majd alaposan megmostam és egy vízzel teli tálba rakosgattam őket.
Majd vékonyabb szeletekre vágtam a csirkemelleket, nagyon kevés sóval (mert a paprikakrém alapvetően igen sós) és borssal megszórtam, végül a jénaim aljába lerakosgattam egy sor csirkét. Majd megkentem 25 gramm paprikakrémmel, 40 gramm mustárral és a tejföl negyedével. Majd újabb sor csirkemell volt soron, még egyszer ugyanannyi paprikakrém, mustár és tejföl. Majd az utolsó adag csirkemell következett, amit szintén megkentem az előzőekben leírt sorrendben. Rászórtam a reszelt sajtot a tetejére és 200°C-os sütőben 45 perc alatt megsütöttem. Az első 30 percben lefedve.
Az édesburgonyát most olajban sütöttem kivételesen, nem sütőben. Ha sütőben készítem, akkor csak egyszerűen megsózom és olajjal megspriccelem, majd forró sütőben készre sütöm.
@balzsnzsuzsi Paprikakrémes csirkemell – Sziasztok! 🙋♀️ Szaladós/rohanós napokon is ideális választás lehet, egészen gyorsan el lehet vele készülni 💨 #recept #ebéd #vacsora #foryou #neked #fyp #chickenrecipe
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek a csirkére: a kész ételem súlya 1304 gramm lett, ebben nekem lett 1916 kalória, 260 gramm fehérje, 78 gramm zsír és 21 gramm szénhidrát ( a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 7 gramm).
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek a sült édesburgonyára: a kész köretem súlya 749 gramm lett, ebben nekem 1682 kalória, 18 gramm fehérje, 76 gramm zsír és 237 gramm szénhidrát lett.
Jó étvágyat!