paprikas_krumpli_virslivel
Húsos ételek

Paprikás krumpli virslivel

A hungarikum

A paprikás krumpli magyar egytálétel, sokak kedvence. Többek között a miénk is. Gyerekkoromból úgy rémlik, hogy a családom kenyérrel ette, ezt a szokást felnőttkoromra már elhagytam. Persze, ma is szívesen megenném mellé a nagy karéj kenyeret, de az már szénhidrátbomba lenne -volt is, csak akkoriban azt sem tudtam mi fán terem ez a szó-, szóval, inkább kihagyom.

Sokan készítik bográcsban, s teljesen változó az is, hogy ki mennyi lével szereti elkészíteni. Hallottam már olyanról is, aki szalonnát tesz bele vagy éppen nokedlit szaggat hozzá, de tarhonyásan is volt szerencsém kóstolni.

Én kolbásszal vagy virslivel készítem, „rövid” lével. Szeretem, ha már majdnem szétfőtt a burgonya és olyan igazán sűrű a paprikás krumpli. Csemege uborkával vagy tejfölös uborkasalátával az igazi számomra. A Férjem szerint ez az étel kifejezetten „másnap jobb, finomabb” kategóriába sorolható.

Ti hogy vagytok vele? Hogyan készítitek?

Finomat maskepp

Hozzávalók

1 evőkanál zsiradék – nálam napraforgóolaj

1 fej közepes nagyságú vöröshagyma – nekem a pucolt súlya 90 gramm-

450 gramm virsli -ha van rá lehetőség, akkor magasabb hústartalmú-

1250 gramm burgonya -nekem ez a pucolt súlya-

1 nagyobb fej paradicsom

ízlés szerint só

1 evőkanál pirospaprika -édes-

1 csapott teáskanál fekete bors

1 teáskanál őrölt kömény

1 nagy csipet természetes édesítőszer

paprikas_krumpli

Elkészítése

1. Az apró kockára vágott vöröshagymát üvegesre pároltam az evőkanál zsiradékon.

2. Majd a karikákra vágott virsliszeleteket adtam hozzá és addig forgattam a forró, hagymás olajon, míg kaptak egy vékony pirult réteget.

3. Majd a kockázott burgonyaszemeket és a paradicsomot -egészben- is a lábosba tettem és alaposan átkevertem őket.

4. Megszórtam sóval, borssal, köménnyel, pirospaprikával és csipet természetes édesítőszerrel.

5. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje a krumplikat.

6. Kis hő fölött, fedő alatt nagyjából 40 percen keresztül főztem.

7. Mikor már puhára főttek a krumpliszemek, levettem a lábos fedőjét és további 10 percig főztem, hogy a maradék víz is elpárologjon róla.

8. El is készült a paprikás krumpli. Melegen tálaltam, savanyúságot kínáltam mellé.

Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek

a kész paprikás krumplim súlya 2570 gramm lett, ebben nekem 2374 kalória, 87 gramm fehérje, 119 gramm zsír és 260 gramm szénhidrát – a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 113 gramm- lett.

Jó étvágyat!

paprikas krumpli 3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy