Diós-kávés kevert

Diós-kávés kevert
dios-kaves-kevert-cukormentes pinit View Gallery 3 photos

Bevezető – Diós-kávés kevert

Nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető sütemény receptjét olvashatjátok lentebb. Sajnos a zsírtartalma igen magas, egyrészt a hozzáadott zsiradék, másrészt pedig a diótartalma miatt. Én frissen főzött, erős eszpresszót adtam a tésztához, de természetesen koffeinmentes vagy éppen cikóriakávé is felhasználható az elkészítése során.

A recept hozzávalói között édesítésre most xilittel fogtok találkozni, immár nem elsőnek. Kettő konkrét oka van annak, hogy újabban xilitet vásárolunk.

Az 500 grammos négyszeres erejű édesítőszerek hihetetlenül drágák lettek, a Dia-Wellness szukralózos változata -a paleoról nem is beszélek- három ezer forint fölé kúszott, Szafi FM négyszeres édesítője is 3500 körül mozog manapság. Természetesen ez nem panasz részemről, elhiszem és tudomásul veszem, hogy a dráguló energiát, béreket szükséges kitermelni, s persze a haszon is fontos, ez nem is kérdés részemről. Mindemellett a négyszeres erejű édesítőkben az eritrit édesítőereje 160°C fölött mondhatni részben elillan.

Ugyanakkor egyre többször szükségem lett volna arra egyes sütemények esetében, hogy a helyettesítendő cukor tömege arányosan jelenjen meg az elkészítés során.

Így bár tisztában vagyok vele,

  • hogy bár a xilit kilóra kedvezőbb áron beszerezhető, többet használok belőle, tehát bár nem számoltam, de akár ugyanott is tarthatok pénzügyileg
  • hogy a felhasznált xilit szénhidráttartalmának 60%-át számolnom kell a napi, megengedett szénhidrátmennyiség kapcsán
  • de nem veszít sütés során az édesítőerejéből
  • a fogaink egészségének megőrzését elősegíti

Ha szívesen olvasnátok a természetes édesítőszerekről, akkor itt találjátok a témában íródott, korábbi cikkemet. 

dio-kave-kevert

Photo by Right Light from Pexels

Mivel nekünk nem okozott semmilyen panaszt a fogyasztása (puffadás, hasmenés stb.), jelenleg xilittel sütök-főzök, de ugye ez utóbbi, minden esetben egyéni érzékenység függvénye. A lenti sütemény esetében szerintem kifejezetten fontos, hogy a cukor helyettesítésére szánt édesítőnek legyen tömege -arra gondolok, hogy 200 gramm xilitet, 50 gramm négyszeres erejűvel az édesség szempontjából ki lehet váltani, de biztos, hogy más lesz a sütemény állaga-.

A margarin 70-os zsírtartalmú és én nagyon szeretem a zsíros margarint alacsonyabb zsírtartalmú verzióra cserélni, viszont ennél a sütinél ezt sem ajánlom. Ugyanis a 25%-os vízzel kezdődik -nyilván!- és azt használva valószínűleg egészen más végeredmény fog kisülni állagra. Persze, egy próbár megérhet!

A lisztek tekintetében a szénhidrátdiétában előírt 70% teljes kiőrlésű-, és 30% fehér liszt arányát megfordítottam, hiszen ahogy korábban írtam, autoimmun betegségem sajnos fellángol, ha huzamosabban zömében teljes kiőrlésű termékeket fogyasztok.

A sütemény egyszerűségéből adódóan kezdőkonyhatündéreknek is sikerélményük lesz vele. Bár diót egész évben lehet kapni, talán mégis a késő őszi, téli időszakban több kamrában található, mint a tavasz közepén.

Nehézség: Kezdő Előkészítési idő 30 min Főzési/sütési idő 60 min Teljes Idő 1 óra 30 perc
Adag: 12 Kalóriák: 4059
Legjobb évszak: Tél

Hozzávalók

Elkészítése

  1. Legelősnek bekapcsoltam a sütőt 160°C-ra, alsó-felső sütési funkcióval. 

  2. Majd felolvasztottam a zsiradékot és hozzáadtam az édesítőszert. Addig kevertem, míg teljesen fel nem olvadt benne a xilit. 

  3. Majd egyesével hozzáadtam a tojásokat (egészben) és homogén állagúra kevertem egy habverő segítségével. 

  4. Hozzáadtam a sót, a sütőporos lisztet és a frissen főzött kávét. Szintén alaposan elkevertem. 

  5. Majd rászórtam a durvára vágott diószemeket. Szilikonos formába öntöttem a tésztát és sütőbe toltam. 

  6. Nekem szükségem volt az 1 órás sütési időre, mivel egy 21 centiméter átmérőjű formában sütöttem, igen magas volt a sütemény -időbe telt mire átsült-. Mindenképpen érdemes tűpróbát végezni, mielőtt kivesszük a sütőből. 

  7. A szeleteléssel megvártam míg kihűlt. 

    dios-kaves-kevert-cukormentes
Táplálkozási adatok

Adag ~100 gramm


Mennyiség adagonként
Kalóriák 515kcal
% Napi érték*
Teljes zsír 36g56%
Telített zsír 11.8g60%
Transzzsír 0.01g
Koleszterin 98.3mg33%
Nátrium 137.3mg6%
Kálium 135.04mg4%
Összes szénhidrát 49.5g17%
Élelmi rost 2.9g12%
Cukrok 0.61g
Fehérje 9.1g19%

* A százalékos Napi Érték a 2000 kalóriás étrenden alapulnak. A napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet, a kalóriaigénytől függően. A táblázatban szereplő adatok irányadó/hozzávetőleges értékek, azoknak pontosságáért felelősséget, a szerző nem vállal.

Megjegyzés

A táblázatban szereplő tápanyagértékek irányadó értékek, és 100 grammra vetítve szerepelnek!

Az étel glikémiás indexe nagyjából 25% körüli. Sütés utáni súlya 787 gramm lett nekem, 291 grammos vízveszteséggel/elpárolgással. 

Kulcsszavak: cukormentes, desszert, teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz, húsmentes, tejmentes

Elkészítetted ezt a receptet?

Ha kedvedet lelted az elkészített ételben és szívesen megmutatnád, használd a #finomatmaskepp hashtaget Instagrammon, hogy mindannyian láthassuk gasztronómiai sikeredet! 

Tetszik a recept, de most nincs időd elkészíteni? Mentsd el magadnak későbbre!

pinit
Kategória
Receptkártya készítője Delicious Recipes
balazsne_zsuzsi_finomat_maskepp
Zsuzsi

Szia!
Zsuzsi vagyok. :) Inzulinrezisztenciával 2011-ben, colitis ulcerosa-val 2016-ban diagnosztizáltak. Évekig, a sokak által jól ismert szénhidrátdiéta szabályai szerint étkeztem, azonban a colitis miatt rosszul tolerálom a durva rostokat, így a bélrendszerem egészsége miatt (és mert leginkább rémiszt a sztómazsákkal való élet gondolata), többek között a teljes kiőrlésű búzaliszt mennyiségét drasztikusan le kellett csökkentenem étrendemben. Így jelenleg 70%-ban fehér liszteket, 30%-ban teljes kiőrlésű liszteket fogyasztok, valamint hozzáadott cukormentesen étkezem.
Légy üdvözölve a Finomat másképp blogon!
Baráti öleléssel,
Zsuzsi

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy