Eredmény(ek) 6 mutatása
burgonyaleves
Levesek

Burgonyaleves

Bevezető Kár is lenne tagadnom, hogy erősen krumplifüggő vagyok! Gyermekkoromra visszaemlékezve nem telt el olyan hétvége, hogy a rántott hús mellé ne került volna köretnek sült burgonya. Persze mikor fiatal felnőtt koromban kiderült, hogy az inzulinrezisztencia társamul szegődött, a krumpli sok más alapanyaggal együtt amolyan tiltólistára került. Persze néha napján egy kisebb adag sült hasábot …

rakott burgonya
Húsos ételek

Klasszikus rakott burgonya

Az elmúlt 9 évben nem sűrűn került fel a menüre a rakott krumpli, ugyanis mikor kiderült, hogy inzulinrezisztens lettem, -a sült krumplin kívül- száműztem a burgonyát a konyhánkból. Azóta sok minden történt, én magam is változtam, s már nem csak fekete és fehér egy adott dolog számomra, így a diéta sem.

kolbaszos cukkinis teszta facebook
Húsos ételek

Cukkinis tésztaálom kolbásszal bolondítva

Bevezető Valami gyorsat szerettem volna. Mivel a délelőtt nagyon gyorsan elment papírpolipok készítésével – a víz világnapjára készültünk a fiúkkal – és a Férjem is közben itthonról dolgozott, így másra már nem is lett volna hely és lehetőség a konyhában. Nagyjából  fél órám maradt az ebéd elkészítésére, hogy még „időben” asztalhoz szólíthassam a lurkókat.

pasztortarhonya-finomat-maskepp
Húsos ételek

Pásztortarhonya

Bevezetés – pásztortarhonya A Férjem egyik kedvenc étele. Míg nem ismerkedtünk meg, addig én még csak nem is hallottam a pásztortarhonyáról pedig nagyon finom, laktató és nagyjából fél óra alatt el is lehet vele készülni. Tehát hétköznapokra ideális választás!  Én durum tarhonyát használtam fel hozzá. Sokan tesznek bele szalonnát, illetve paradicsomot is. A lenti recept …

gombas-kolbaszos-egytal-finomat-maskepp
Húsos ételek

Gombás-kolbászos egytálétel, avagy: Anya, kérek még hamis rozittit!

  Vagyis hamis rizottót. Ami valójában még hamis rizottónak sem nevezhető, hiszen az elkészítése és a külleme sem hasonlít az észak-olasz konyha specialitására. De a nagyobbik fiúnknak, mikor elkészült csak ennyit mondtam a Mi ez Anya?- kérdésre:- hamis rizottó. És onnantól ez nálunk hamis rozitti lett – gyerekszáj mindig mosolyt csal az arcunkra-.