Eredmény(ek) 5 mutatása
paprikas_krumpli_virslivel
Húsos ételek

Paprikás krumpli virslivel

A hungarikum A paprikás krumpli magyar egytálétel, sokak kedvence. Többek között a miénk is. Gyerekkoromból úgy rémlik, hogy a családom kenyérrel ette, ezt a szokást felnőttkoromra már elhagytam. Persze, ma is szívesen megenném mellé a nagy karéj kenyeret, de az már szénhidrátbomba lenne -volt is, csak akkoriban azt sem tudtam mi fán terem ez a …

brassói
Húsos ételek

Brassói sütőben sült burgonyával

A brassói eredete Hat különböző elmélet is kering azzal kapcsolatban, hogy ki találta fel valójában a brassóit, a wikipedia szerint. Gróf Nádor úgy vélte, Ő találta fel a brassóit az 1948-ban, Budapest-Brassó között ingázó vonaton. Az Ő verziójában sertésszűz, fokhagyma, fekete bors és krumpli négyes alkotta ezt a nagyszerű ételt. Míg, egy óbudai csehó tulajdonosának …

burgonyaleves
Levesek

Burgonyaleves

Bevezető Kár is lenne tagadnom, hogy erősen krumplifüggő vagyok! Gyermekkoromra visszaemlékezve nem telt el olyan hétvége, hogy a rántott hús mellé ne került volna köretnek sült burgonya. Persze mikor fiatal felnőtt koromban kiderült, hogy az inzulinrezisztencia társamul szegődött, a krumpli sok más alapanyaggal együtt amolyan tiltólistára került. Persze néha napján egy kisebb adag sült hasábot …

rakott burgonya
Húsos ételek

Klasszikus rakott burgonya

Az elmúlt 9 évben nem sűrűn került fel a menüre a rakott krumpli, ugyanis mikor kiderült, hogy inzulinrezisztens lettem, -a sült krumplin kívül- száműztem a burgonyát a konyhánkból. Azóta sok minden történt, én magam is változtam, s már nem csak fekete és fehér egy adott dolog számomra, így a diéta sem.