Eredmény(ek) 7 mutatása
grízes_tészta
Húsmentes ételek Vegán receptek

Konyhapénzed barátja, a grízes tészta

Számomra egy örök kedvenc étel receptje következik, már gyerekként is hatalmas mennyiséget meg tudtad belőle enni. Manapság ritkán készítem, mert hát tudjátok, a Férjem nem igazán szereti az édes főételeket. Az én verzióm talán egy picit drágább, mint amit Édesanyám készített nekünk, hiszen én teljes kiőrlésű durum tészta és teljes kiőrlésű tönkölydara után nyúltam az …

cukormentes_lekváros_bukta
Egyéb édességek Pékáruk Sütemények

Mini, lekváros bukták cukormentesen

Azt gondolom, kevés olyan ember van, aki ne szeretné a lekváros buktát. Évekig eszembe sem jutott, most viszont majd megvesztem érte. Így készültek el még aznap vacsorára a cukormentes, mini buktáink. Ha a lehető legtökéletesebb buktaformára vágytok, akkor mindenképpen szerezzetek be buktasütő formát. Hozzávalók 320 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt 30 gramm bambuszrostliszt (a szénhidrátok felszívódását …

cukormentes_fank_sutobol_finomat_maskepp.jpg
Fánkok Sütemények

Mesés fánkok a sütőből, aminek Te sem tudsz majd ellenállni

Bevezető – Fánkok a sütőből Imádjuk a fánkot, így zömében teljes kiőrlésű liszttel és –finomított- cukormentesen is. De amikor kiszámoltam a tápanyagértékeket az olajban sütés után és megláttam, hogy mennyi a kalóriatartalma, erre meg ugye „rosszabb” esetben rákentem a cukormentes, ám felettébb magas zsírtartalommal rendelkező mogyorókrémet…hát, sokszor képes lettem volna a napi, egész kalóriaadagomat benyomni …

Egyéb édességek Lekvárok Sütemények

Tartósítószer- és cukormentes szilvalekvár

Bevezető Korábban már készítettem amolyan „mindenmentes” eperlekvárt is, itthon akkora sikere volt –és Ti is sokat kattintottatok rá, nyugodt szívvel írhatom, Nektek is az egyik kedvencetek volt-, hogy kis túlzással kettő szempillantás alatt elfogyott. Mivel a szilva most jó áron kapható, nem volt kérdés, lekvárt kell belőle készítenem. A lenti hozzávalókból, nekem 13 kisebb üvegnyi …

eperlekvárod_túrókrém
Egyéb édességek Sütemények

Eperlekváros túrókrémálom

Valami nagyon gyors -sütés és főzés nélküli- desszertre vágytam tegnap. Ez a 15 perc alatt elkészíthető hideg finomság született meg belőle. Akár egy kiadós anaerob edzés után jól jöhet, a férjem kapott bele 5 gramm “extra” fehérjeport is. Hozzávalók: 150 gramm zsírszegény túró 50 gramm 12%-os tejföl 4 ml vanília esszencia -ha van igazi vanília …

eperlekvar
Egyéb édességek Lekvárok Sütemények

Tartósítószer- és cukormentes eperlekvár

Bevezető – Eperlekvár Az inzulinrezisztenciámból adódóan lekvárokból is cukormenteset fogyaszt itthon mindenki, a gyerekek, vagyis a nagyobbik miatt pedig szerettem volna tartósítószermentesen eltenni “télire” -nem, addig tuti nem húzzuk ki ezzel az adaggal 🙂 -. Szerintem egy szép külsővel ajándéknak sem utolsó. Mi jelen esetben 5 kilogramm epret vettünk, ebből a tisztított válogatott eper súlya …