Bevezető – Blintz
Március elsejére, keddre esett húshagyó kedd, ezáltal a palacsinta napja is. Ezért már jóval ezelőtt újabb és újabb palacsintareceptek után kutattam. Így találtam rá és készítettem el spenótos-ricottás palacsintatortát is a héten, illetve ezt megelőzően a szokásos vasárnapi ebédünk utáni desszert ez, az askenázi zsidó desszert készült el, vagyis a blintz.
Sajnos nem lehetek benne egészen biztos, hogy az, ahogyan én készítettem el a családomnak, valóban teljes mértékben megfelel a zsidó elkészítési szokásoknak. Vagyis, valószínűleg nem, hiszen én például nem kóser termékeket használtam.
Azzal nem írok újdonságot, hogy a zsidó gasztronómia számos és szigorú szabály szerint alakult meg. Az zsidó ételek elkészítéséhez útmutatást az Ószövetség ad elsőként, egészen pontosan Mózes ötödik könyve. A törvények szerint megkülönböztetünk kóser, azaz tiszta és tréfli, azaz tisztátalan ételeket/italokat.
Többet most nem is írnék a zsidó konyháról, mert tervezek egy nagyobb összefoglalót a gasztronómiájukról. Számomra lenyűgöző és igen érdekes a konyhaművészetük. Ha esetleg van zsidó származású Olvasóm (aki a mózesi törvények szerint igyekszik a konyhában ténykedni) és lenne kedve mesélni, nagyon hálás lennék az idejéért.
Blintz készítésére elsősorban Shavuot idején kerül(t) sor, mely a búza betakarítási időszakára esik/esett. Ezen időszak alatt, a hagyomány szerint többek között tejtermékeket fogyasztanak, egész éjszakán keresztül olvassák a Tórát, zöld növényekkel díszítik otthonaikat és a zsinagógákat, valamint kifejezetten Ruth könyvéből is olvasnak.*
Mivel Ruth könyve az egyik legkedvesebb számomra az Ószövetségből, már csak ezért is különösen becses helyet fog elfoglalni a repertoárban ez a desszertrecept.
Ahogy mindig, most is, a lenti hozzávalók mennyiségéből több palacsinta készült el, mint amennyit felhasználtam. Ugyanis azt biztosra tudtam, hogy Tomikánk mogyorókrémes palacsintát fog kérni… A lisztek arányának tekintetében 70% finomliszt, 30%-ban teljes kiőrlésű liszt került bele a tésztába, hiszen ahogy korábban többször írtam: inzulinrezisztencia ide vagy oda, autoimmun betegségem miatt nem bírom a zömében teljes kiőrlésű lisztet tartalmazó ételeket. Édesítőszerként most xilitet használtam (újabban azt szoktam).
Teljes kiőrlésű palacsinta receptje:
Azt gondolom, hogy bár szokás/hagyomány szerint az aratás idejére esik, a hozzávalók tekintetében ma már bármikor elkészíthető. Én most mirelit epret használtam fel hozzá, de más gyümölccsel is készíthető. Ha a friss termés felhasználása fontos, akkor valóban célszerű nyári időszakot választani. Szerintem kezdők is nyugodtan próbálkozzanak vele, siker lesz a vége!

Blintz, az askenázi palacsinta
Hozzávalók
Palacsintákhoz
Töltelékhez
Tetejükre
Elkészítése
-
Legelősnek a palacsinta tésztáját kevertem ki. A tojásokat, a sóval, xilittel alaposan elkevertem, majd rámértem a liszteket és a folyadékokat. Mikor megfelelő állagú lett a tészta, enyhén olajozott palacsintasütőben kisütöttem.
Ha inkább teljes kiőrlésű palacsintatésztából készítenéd el, akkor ide kattintva olvashatod.
Ehhez az ételhez 485 gramm palacsintatésztát használtam fel, összesen 10 darabot. -
Közben kikevertem a ricottát a túróval és az 50 gramm xilittel.
Bár, a mazsola aszalvány lévén nem ajánlatos a szénhidrátdiéta szerint élők étrendjében, aki úgy érzi belefér, bátran tegyen a töltelékbe. -
Majd kikevertem a tejfölt 25 gramm édesítőszerrel. Illetve a maradék 25 gramm xilittel felfőztem a mirelit epret is.
-
A palacsinták közepére halmoztam 50 gramm tölteléket és behajtogatva a széleit ismét a forró serpenyőbe helyeztem őket. Minden oldalukat átsütöttem néhány perc alatt.
-
Tányérra szedtem, édes tejföllel locsoltam őket, majd néhány meleg eperdarabbal díszítettem a tálaláshoz.
Jó étvágyat!
Táplálkozási adatok
Adag 5
- Mennyiség adagonként
- Kalóriák 155kcal
- % Napi érték*
- Teljes zsír 5g8%
- Telített zsír 1.35g7%
- Koleszterin 8.35mg3%
- Nátrium 120.4mg6%
- Kálium 50.3mg2%
- Összes szénhidrát 19.2g7%
- Cukrok 0.72g
- Fehérje 8.8g18%
* A százalékos Napi Érték a 2000 kalóriás étrenden alapulnak. A napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet, a kalóriaigénytől függően. A táblázatban szereplő adatok irányadó/hozzávetőleges értékek, azoknak pontosságáért felelősséget, a szerző nem vállal.
Megjegyzés
A táblázatban szereplő tápanyagértékek irányadó értékek, és 100 grammra vetítve szerepelnek és csak a palacsintára - töltelékkel - vonatkozik. A tejfölös öntet és eper tápanyagértékeit a fenti számok nem tartalmazzák.
Az étel glikémiás indexe nagyjából 10% körüli. Sütés utáni súlya 1448 gramm lett nekem.