A kókuszgolyó nálunk örök, kedvelt édesség. Számomra azért mert egyszerű és gyorsan elkészíthető, a srácok pedig az ízéért vannak oda. Nem maszatol, elfér a család legapróbb kezében is.
A másik kedvenc a palacsinta. Talán mondanom sem kellene, minden egyes áldott nap képesek lennének palacsintát enni, hiszen nincs két egyforma töltelék.
Így született meg a mascarpone krémmel töltött palacsintatorta.
Szinte folyton ételeken, recepteken gondolkodok. Nem szánt szándékkal, hanem a főzés-sütés iránti szeretetemből adódóan jön magától. Egyik este, már lefekvéshez készülődve jött a sugallat, mi lenne ha, elkészülne egy ilyen süti, vajon passzolnának-e az ízek egymáshoz? Gyorsan kiderült, hiszen másnap el is készítettem. Nagy örömömre sikere volt, így visszatérő vendége lesz a menünknek, persze elsősorban ünnepi alkalmakra fog elkészülni.
Tojásmentesen készült, mert bíztam benne, hogy ebből tojásra érzékeny Tomikánk is szívesen fogyaszt majd. Ez amolyan mérlegek ellensége desszert, szóval.. szóval érdemes extra mozgást beiktatni, annak ellenére is, hogy szerintem ebből egy vékonyabb szelet is bőven elég, mert elég tömény.
Hozzávalók a tésztához:
210 gramm teljes kiőrlésű liszt
90 gramm finomliszt
450 ml tej ∼ 1,5%-os ∼
300 ml ásványvíz ∼ én bubisat használtam ∼
10 gramm kókuszreszelék
20 gramm darált mandula
10 gramm négyszeres erejű édesítőszer
10 ml zsiradék ∼ nálam napraforgóolaj ∼
Hozzávalók a töltelékhez:
300 gramm mascarpone ∼ light∼
200 ml habtejszín ∼cukormentes∼
30 gramm négyszeres erejű édesítőszer
7 gramm holland kakaópor
15 gramm kókuszreszelék
10 gramm mandula
10 ml rum aroma ∼ felnőtteknek/bátrabbaknak szóló verzióban: rum ∼
+ díszítésnek kókuszreszelék
Elkészítése: kikevertem a palacsintatésztát a fenti hozzávalókból ∼ kivéve az olajat∼. A tojásos palacsintatésztánál egy kicsit sűrűbb állagú tésztára van szükségünk, illetve az a tapasztalatom, hogy hiába a teflonsütő, érdemes minden palacsinta sütése előtt vékonyan megkenni olajjal a serpenyőt. Én erre a célra nagyjából 10 ml zsiradékot szoktam felhasználni, és segítségül, egy ecsetet szoktam használni.
Mielőtt összeállítanánk a palacsintatortát meg kell várni, hogy kihűljenek a palacsinták, különben folyni fog a betöltött krém!
A krémhez először felvertem habbá a habtejszínt 10 gramm édesítőszer kíséretében. Majd átkevertem a mascarpone krémet, rákanalaztam a felvert habtejszínt, hozzáadtam a kókuszreszeléket, a kakaóport, a mandulát, a maradék édesítőt és az aromát. Alaposan átkevertem.
Akár szeletelt mandulát is használhatunk apróbb darabokra vágva!Ha gondoljátok, a krém lazítása miatt adhattok hozzá egy kevés cukormentes lekvárt is!
Mire kész lett a krém, addigra kihűltek a palacsinták is, így kezdődhetett az összeállítása a tortának. Minden palacsintát megkentem vékonyan krémmel, majd következett még egy palacsinta és így tovább, amíg alapanyag volt hozzá. Kívülről bevontam a maradék krémmel és tetejét megszórtam vékonyan kókuszreszelékkel.
Akár azonnal felszolgálható.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek a kész desszertre: 1442 gramm lett, ebben nekem 2991 kalória, 79 gramm fehérje, 179 gramm zsír és 252 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 217 gramm) lett.
Jó étvágyat!