Húsmentes ételek Vegán receptek

Zöld-fűszeres zabfasírt

DSCF9489

Szerettem volna húsmentes ebédet, így főzelékre esett a választásom és rendszerint ilyenkor fejfájást okoz mit kínáljak mellé. Olajban sütöttem és azt gondolom ezt az ételt jobb is olajban kisütni, már ami a végeredményt illeti (tápanyagértékek szempontjából természetesen nem-de sütőben sütve nagyon száraz lenne-).

Percek alatt el lehet vele készülni, nagyon egyszerű, kezdő konyhatündérek is boldogulni fognak vele. Egyébként az jutott eszembe miközben sültek, hogy krokett formájúra formázva jó lehetne valamilyen sült mellé is, de akár egy vegán „mindent rá tányéron” is megállná a helyét (értem ez alatt: zöldségek hada mellett). 

Hozzávalók:

170 gramm aprószemű zabpehely

1 csapott evőkanál petrezselyem

1 csapott evőkanál bazsalikom

1 teáskanál majoránna

½ teáskanál szerecsendió

1 nagy csipet négyszeres erejű édesítőszer

8 gramm só 

200 ml víz

olaj a kisütéshez

Finomat másképp
forrás:pixabay.com

Elkészítése: a zabpehelyhez adtam a fűszereket és aprítógépembe öntöttem az egészet, ledaráltam. Hozzáöntöttem a vizet, alaposan elkevertem és csupán néhány percre hagytam pihenni, míg a zab felszívta a folyadékot. Kimértem az olajat és feltettem melegedni. Közben vizes kézzel megformáztam a növényi fasírtokat. 

Mikor kellően meleg lett az olaj, belerakosgattam  és aranybarnára sütöttem őket. 

• Nekem összesen 38 ml olajat vettek fel a fasírtok. 

• Érdemes sütés előtt kóstolni. Nálam általában utána kell sózni az ételeket, és bár a túlzott sófogyasztás hátrányairól mindenki hallott, azért kellemetlen tud lenni, hogy ami nekem elég sós, az másnak az ízetlen kategória.


Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek: a kész fasírtjaim súlya 379 gramm lett, ebben nekem 1019 kalória, 26 gramm fehérje, 50 gramm zsír és 114 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 109 gramm) lett. 

Jó étvágyat! 

DSCF9493
Zöldborsófőzelék -recept elérhető a képre kattintva-

4 Hozzászólás

  1. Szió! Két trükköt még kipróbálhatnál 🙂 Egyfelől a lenmag tudod a mániám, kötőanyagként itt jól működik, az omega 3 tartalom és a rosttartalom mellett ezt az előnyt itt érdemes kihasználni, ízre szuper bele. Másik az aranyaszínűre pirított szezámmag, amit utána egészben vagy ledarálva , ha belekeversz, kellemes füstös ízt ad neki. A pirított, ledarált szezámmagot lezárt üvegben hónapokig lehet hűtőben tárolni és sült zöldségekhez ízfokozóként adható 🙂 Legyen szép a napod!

    1. Detti ezer köszönet a tippekért, következő alkalommal ki fogom próbálni! Szép estét Neked is!

  2. Most csicseriborsó és zabpehely variációt csinálok, beszámolok majd róla!Legyen kellemes a heted!

    1. Uh, csicseriből is biztosan nagyon finom! Még a bluguron is gondolkodtam, mint alapanyag 🙂 Mindenképpen várom! Köszönöm, Neked is kellemes hetet kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy