Ökörszem sütemény

Ökörszem sütemény
ökörszem_cukormentes_finomat_maskepp pinit

Bevezető – Ökörszem

Elég régóta kinéztem magamnak ezt a süteményt, de valahogy folyton halasztódott az elkészítése – jó ezzel, nincs egyedül ez a süti- 🫣 Azonban most árválkodott egy doboz túró a hűtőben és tudtam, hogy bizony erre a süteményre vár.

Valójában briós tészta, gyúrt-élesztős. Nem tartalmaz kifejezetten sok zsiradékot – már ami a margarint/vajat illeti-. Én, mint látni fogjátok, 500 gramm lisztből készítettem és bizony nekünk négyünknek egy nagy mennyiség lett. A viszonylag alacsony zsírtartalom miatt/mellett azonban könnyebben szárad ki ez a tészta, tehát ha javasolhatom, arányosítsátok a hozzávalók mennyiségét a fogyasztók számához.

Ökörszem sütemény videó

70% finomlisztet és 30% teljes kiőrlésű búzalisztet használtam, természetesen ez az arány fordítható, azonban akkor némileg több folyadékra (~30-50 ml) kellene számolni. Persze, a folyadék mennyisége mindig függ a lisztek őrlésétől / márkájától, szóval, amúgy is mindig érdemes apránként adagolni a folyadékot.

Édesítőszerből xilit pluszt használtam, de 500 gramm lisztre számolva 75 gramm cukorral érdemes kalkulálni. Tehát, ennek a cukormennyiségnek megfelelő édesítőszert/természetes cukorhelyettesítőt számoljatok. Azt kérlek ne feledjétek, hogy az eritrit 160°C fölött, veszít édesítőerejéből! Természetes édesítőszer kisokos, itt.

Hivatalosan az ökörszem sütemény közepét túróval kell tölteni és sütés előtt egy mazsolával díszíteni a túró tetejét. Na már most, totálisan elfelejtettem mazsolát venni -meg hát szőlő + még aszalvány is, nem éppen szénhidrátdiéta kompatibilis alapanyag, legalábbis én még így tanultam sok-sok évvel ezelőtt-, így nemes egyszerűséggel kihagytam belőle és egy teáskanálnyi cukormentes lekvárral díszítettem sütés után. Szóval ezt a hiányosságot gyorsan kipipáltam. Persze, ha Ti szeretitek a mazsolát és beilleszthető az étrendetekbe, bátran készítsétek azzal.

ökörszem_sütemény_cukormentes_finomat_maskepp
Nehézség: Kezdő Előkészítési idő 10 mins Főzési/sütési idő 20 mins Pihenő idő 40 mins Teljes Idő 1 óra 10 perc
Adag: 10 Kalóriák: 2737
Legjobb évszak: Megfelelő egész évben

Hozzávalók

A töltelékhez

Elkészítése

Videó
Ki Be

  1. Legelsőnek a robotgépem üstjébe öntöttem a liszteket, majd a tálam egyik felébe tettem a sót és édesítőszert, a másik felébe pedig az élesztőt.

    Az élesztő felfuttatásához elégséges a lisztben lévő keményítő, nem feltétlen szükséges hozzá kristálycukor. Tény, hogy a cukor jobban segíti az élesztőgombák szaporodását, ezáltal a térfogatnövekedést, de működik cukor nélkül is. Legyünk figyelmesek! A xilittel, eritrittel se iagzán érintkezzen közvetlenül az élesztőnk!
  2. Majd ráöntöttem a tojások sárgáját. Miközben dolgozott a gép, hozzáadtam a kockázott, puha margarint is. Hagytam dolgozni a gépet nagyjából 3-4 percig.

  3. Majd több részletben hozzácsurgattam a langyos tejet. További 6-7 percig hagytam dolgozni a robotgépet, míg szépen elvált az edényem falától a tészta. 

  4. Pultra borítottam a kidagasztott tésztát, majd kézzel is átgyúrtam kissé. Én kelesztő tálba tettem, de természetesen bármilyen tálban keleszthető. Tiszta konyharuhával fedtem és 40 percig hagytam pihenni.

    Én rendszerint teszek néhány csepp olajat annak a tálnak az aljába, melyben kelni fog a tészta. Szerintem könnyebb a munka a kelt tésztával (nem ragad).
  5. Míg kelt a tészta, bekevertem a túrós tölteléket. A túrót, az édesítőszert, a citromlevet és a lekvárt alaposan összedolgoztam. 

  6. Mikor duplájára kelt a tészta, konyhapultra borítottam és 10 egyenlő részre osztottam. Felgömbölyítettem őket és sűtőpapíros tepsire rakosgattam őket. Ismét pihentettem 20 percet a tésztát. 

    Ne felejtsétek lefedni a tésztát, mert könnyen kiszárad a teteje, ,,megbőrösödhet".
  7. A megkelt tésztagombócok tetejét egy belisztezett kávéspohár aljával mélyen benyomtam, majd lekentem őket egy felvert tojással és megtöltöttem őket a túrós töltelékkel. 

  8. 180°C-os sütőbe toltam és nagyjából 20 perc alatt megsültek. 

    A sütési idő függ a sütő teljesítményétől és természetesen attól is, hogy mekkora méretű ökörszemeket készítünk. Ha szép barna a tészta teteje és picit megkopogtatva a sütemény alja, már nem lágy, akkor jó lesz.
  9. Tálalás előtt egy kicsi kanálnyi, szintén cukormentes lekvárral díszítettem és porrá őrölt xilit plusszal tálaltam. 

    okorszem_sutemeny_finomat_maskepp

Táplálkozási adatok

Adag ~100 gramm


Mennyiség adagonként
Kalóriák 233kcal
% Napi érték*
Teljes zsír 6.17g10%
Telített zsír 1.33g7%
Transzzsír 0.01g
Koleszterin 46.8mg16%
Nátrium 93.2mg4%
Kálium 126.8mg4%
Összes szénhidrát 35.5g12%
Élelmi rost 2.64g11%
Cukrok 1.08g
Fehérje 9.01g19%

A-vitamin 254.11 IU
C-vitamin 0.01 mg
Kálcium 38.6 mg
Vas 1.03 mg
D-vitamin 8.81 IU
E-vitamin 0.42 IU
K-vitamin 4.31 mcg
Tiamin 0.13 mg
Riboflavin 0.14 mg
Niacin 1.34 mg
B6 vitamin 0.07 mg
Folsav 35.6 mcg
B12 vitamin 0.18 mcg
Magnézium 24.47 mmol

* A százalékos Napi Érték a 2000 kalóriás étrenden alapulnak. A napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet, a kalóriaigénytől függően. A táblázatban szereplő adatok irányadó/hozzávetőleges értékek, azoknak pontosságáért felelősséget, a szerző nem vállal.

Megjegyzés

A tápanyagtáblázatban szereplő értékek CSAK hozzávetőleges/irányadó adatok! Kérlek, ha számodra fontos, hogy pontos tápanyagértékekhez juss, mindenképpen számold ki Te is az elkészítés után!

Irányadó glikémiás indexe az ökörszem süteménynek nálam: 37%

Kulcsszavak: cukormentes, desszert, húsmentes, teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz,

Elkészítetted ezt a receptet?

Ha kedvedet lelted az elkészített ételben és szívesen megmutatnád, használd a #finomatmaskepp hashtaget Instagrammon, hogy mindannyian láthassuk gasztronómiai sikeredet! 

Tetszik a recept, de most nincs időd elkészíteni? Mentsd el magadnak későbbre!

pinit
Kategória
Receptkártya készítője WP Delicious
balazsne_zsuzsi_finomat_maskepp
Zsuzsi

Szia!
Zsuzsi vagyok. :) Inzulinrezisztenciával 2011-ben, colitis ulcerosa-val 2016-ban diagnosztizáltak. Évekig, a sokak által jól ismert szénhidrátdiéta szabályai szerint étkeztem, azonban a colitis miatt rosszul tolerálom a durva rostokat, így a bélrendszerem egészsége miatt (és mert leginkább rémiszt a sztómazsákkal való élet gondolata), többek között a teljes kiőrlésű búzaliszt mennyiségét drasztikusan le kellett csökkentenem étrendemben. Így jelenleg 70%-ban fehér liszteket, 30%-ban teljes kiőrlésű liszteket fogyasztok, valamint hozzáadott cukormentesen étkezem.
Légy üdvözölve a Finomat másképp blogon!
Baráti öleléssel,
Zsuzsi

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy