bugaci_leves
Levesek Húsos ételek

Bugaci húsgombócleves

Bevezető

Igen sokszor készítettem régebben bugaci húsgombóclevest, nagy kedvencünk, de valahogyan feledésbe merült az utóbbi években. Én magam sem tudom miért, mert amúgy igen leveses a Férjem, általa pedig én is az lettem. Ráadásul ez egy tartalmas levesnek számít meglátásom szerint, amiket kifejezetten kedvelünk.

Zöldségekből én csak vöröshagymát, sárgarépát és burgonyát szoktam felhasználni, de szerintem a leves és a fogyasztója előnyére is válik, ha akár többféle is belekerül a lábosunkba. Én most darált pulykából készítettem (alacsonyabb zsírtartalom miatt, de többször készítettem már darált sertéshúsból is). Végeredményében ez egy zsírosabb leves -ugye a szalonna megdobja a tápanyagértékeit-, ezért érdemes egy könnyebben emészthető, második fogást választani, akár ezt, a túrós pitét.

Hozzávalók

500 gramm darált pulyka

200 gramm szalonna

200 gramm sárgarépa

200 gramm burgonya

1 közepes fej vöröshagyma -pucolt súlya 80 gramm-

200 gramm tejföl – 12%-os zsírtartalmú-

víz -nálam 2,5 liter-

Fűszerek:

ízlés szerint só -nálam összesen 17 gramm-

1 teáskanál őrölt kömény

1 kávéskanál őrölt, fekete bors

1 csapott evőkanál pirospaprika -édes nemes- + 1 csapott evőkanál a levesbe

1 csapott evőkanál petrezselyem

1 csapott evőkanál majoránna

1 nagy csipet négyszeres erejű édesítőszer

Elkészítése

1. vékonyabb szeletekre vágtam a szalonnát, majd lábosba rakva, kis hő fölött hagytam, hogy zsírjára süljön. Ekkora hozzáadtam az apróbb kockákra vágott vöröshagymát és üvegesre pároltam a szalonna zsírján.

2. majd a meghámozott és felszeletelt zöldségeket is hozzáadtam. Megszórtam 1 evőkanál pirospaprikával.

3. felöntöttem nagyjából 2,5 liter vízzel. Fedő alatt és kis hő fölött főztem tovább.

4. míg puhultak a zöldségek, addig összeállítottam a húsgombócokat. Befűszereztem 5 gramm sóval, 1 csapott evőkanál pirospaprikával, 1 csapott kávéskanál őrölt, fekete borssal és 1 teáskanál őrölt köménnyel. Alaposan elkevertem és kisebb méretű golyókat formáztam a befűszerezett húsból ~ nagyjából 25 grammosak lettek darabonként.

5. mikor már félig megpuhultak a zöldségek, belerakosgattam a húsgolyókat a levesbe.

6. újabb 25-30 perc főzés után, kikevertem a tejfölt a levesből kimert forró lével a hőkiegyenlítés miatt, majd hozzáöntöttem a húsleveshez. Megszórtam a maradék sóval, fűszerekkel.

7. hagytam, hogy egy utolsót gyöngyözzön -továbbra is kis hő fölött-, majd további, egy kanál tejföllel és friss tárkonylevéllel tálaltam.

bugaci_leves

Tipp!

  • tejfehérje érzékenyeknek megpróbálnám creme vegaval elkészíteni
  • ha sűrűbbre, krémesebbre szeretnék, akkor a tejfölhöz keverhetünk egy evőkanálnyi -teljes kiőrlésű- lisztet, ha gluténmentesen kívánjuk felszolgálni, akkor természetesen figyelni kell a gluténmentes liszt használatára -én személy szerint tápióka keményítőt, köleslisztet vagy teljes kiőrlésű barna rizslisztet használnék fel hozzá-
  • a felöntés során a sima víz helyett használhatunk zöldség-, vagy húsalaplevet, ha van. Ha nincs, de mindenképpen szeretnénk „ízesebb” folyadékkal felfőzni, akkor zöldség-, vagy húsleveskockát is használhatunk.

Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek

nekem, a kész leves súlya 3662 gramm lett, ebben 3083 kalória, 126 gramm fehérje, 246 gramm zsír és 81 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 68 gramm) lett.

Jó étvágyat!

bugaci_leves

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

%d bloggers like this: