A tortilla, amolyan örök jolly joker, gyorsan elkészíthető, még gyorsabban megtölthető és húst szerető, vagy éppen vegetáriánus/vegán ismerőseiknek is el tudjuk készíteni a megfelelő töltelékkel.
Bevezető – A 10 perces kovásztalan kenyér
Reggelire, ebédre és vacsorára is nagyszerű választás, de egy túra során a hátizsákba rejtve is tökéletes harapnivaló. Tényleg 10 perces kenyér, nem több!
Az eredeti tortilla kukoricalisztből készül és mészvízbe áztatták, Mezoamerikából* származik. A tortilla nevet a spanyol gyarmatosítóknak köszönhetjük, s a búzaliszt elterjedése miatt, ma már gyakran lecserélődik az elkészítés során a kukoricaliszt. Sok esetben térfogatnövelőként sütőport is adnak hozzá. Mérete 6-30 centiméter között mozog hivatalosan az őshonos ország régióitól és étel típusaitól függően. *
Az én változatom teljes kiőrlésű liszt felhasználásával és sütőpor nélkül készült el.
Lehet akár egyszerre nagyobb adagot is sütni, majd fagyasztani. Ha nem azonnal használjuk fel őket, fogyasztás előtt mindenképpen érdemes rámelegíteni, hogy ne törjön. De készítettem már grillezés során grillrácson is, igazán autentikus élmény volt, ha grillezésre kerül sor, tortilla lapokat mindenképpen érdemes sütni, akár fagyasztásra is.
Ha kedvet éreztek egy kis kísérletezésre, akkor érdemes zöld fűszereket keverni a tésztájába, én eddig bazsalikommal próbáltam.
Hozzávalók
210 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
90 gramm finomliszt
5 gramm só
20 ml zsiradék -nálam napraforgóolaj–
nagyjából 200 ml víz
nagyon kevés zsiradék a sütéshez és viszonylag sok lisztre a nyújtáshoz
Elkészítése
kimértem a liszteket, rá a sót és az olajat. Érdemes a vizet apránként hozzáadni, hiszen a lisztek minőségétől/márkájától/őrlésétől függően a folyadék mennyisége is változhat.
Egy lágyabb állagú tésztát kell kapnunk, nem kell túl sokáig gyúrni. Éppen csak addig, hogy homogén legyen.
Én ezt a mennyiségű tésztát, hét egyenlő részre osztottam. Így nagyjából 70 grammos lett egy darab tortilla lapom. A tésztát kiporcióztam, gömbölyítettem majd igen lisztes felületen igen vékonyra nyújtottam.
Egy tapadásmentes serpenyőt vettem elő, melyet egy ecset segítségével vékonyan kikentem olajjal és felforrósítottam. Ebbe a forró serpenyőbe helyeztem a kinyújtott tortilla tésztát.
Érdemes mellette állni és figyelni, ugyanis tényleg 1-1 percre van szüksége ahhoz, hogy átsüljön. Nagyon könnyen meg tud égni, ami a megtöltés után, fogyasztásnál kellemetlen keserű ízt eredményezhet.
Ahogy fentebb említettem, ha nem használjuk fel őket azonnal sütés után, akkor érdemes alaposan letakarni, s mindemellett töltés előtt rámelegíteni.
Én mostanság -pontosan a gyorsaság miatt, s mert az egész család szívesen fogyasztja- reggelire, vacsorára szoktam elsősorban tálalni.
A gyerekeknek egy szelet salátát, rá sonkát, sajtot, apró kockákra vágott paradicsomot és uborkát szoktam tenni, s némi ketchup és majonéz kíséretében feltekerni.
Magunknak, pedig szintén egy salátalevél kerül bele, rá egy tojásból készül rá rántotta, majd egy kevés sajt kíséri, zöldségek -paradicsom, újhagyma, uborka- és már kész is.
A lehetőségek tárháza végtelen. Megtölthetjük akár hummusszal vagy éppen zakuszkával is.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
a tortilla lapokra -töltelék nélkül-: sütés utáni súlyuk nekem 462 gramm lett, ebben 1195 kalória, 34 gramm fehérje, 27 gramm zsír és 191 gramm szénhidrát lett.
Jó étvágyat!
Fordított lisztárnyokkal készítve
Hozzávalók
210 gramm finomliszt
90 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
5 gramm só
20 ml zsiradék -ez esetben nálam most extra szűz olívaolaj-
nagyjából 170 ml víz – függ a felhasznált liszt őrlésétől, márkájától, apránként érdemes adagolni-
nagyon kevés zsiradék a sütéshez és viszonylag sok lisztre a nyújtáshoz
Elkészítése
Teljesen megegyezik a fentebb leírtakkal. Ugyanúgy hét egyenlő részre osztottam, amilyen vékonyra csak lehetett, kinyújtottam. Teflonbevonatú serpenyőt használtam, így nem kentem le zsiradékkal a sütés előtt a serpenyőt. 1-1 perc sütés elég mind a két oldalára.
Ne felejtsétek! Ha nem fogyasztjátok el azonnal őket, alaposan fedjétek le a lapokat, mert teljes kiszáradnak a levegőn hagyva, fedetlenül!
Megjegyzés
A mamám mesélt nekem egy számomra érdekes hagyományt, szokást a gyerekkorából. Képzeljétek el, hogy december 24-én napközben egyáltalán nem ettek zsíros ételeket. Ilyen, vagyis ehhez hasonló kovásztalan kenyeret sütöttek a kemencében és ezeket fogyasztották napközben. Böjtöltek, várakoztak. Majd elmentek az éjféli misére, és csak a mise után kezdtek neki az ünnepi ételeknek, halászlének, húsoknak.
Mennyibe került?
Újabban szokásommá vált, hogy megnézem egy adott étel mennyibe kerül(t) a felhasznált alapanyagok tekintetében. Energiaárakkal nem szoktam számolni. Többször leírtam, de nem győzőm hangsúlyozni ezek a számolások egyszer sem a bolti, készen kapható termékek ellen szólnak részemről! Nekem a konyhában nem kell
- sem különféle élelmiszergyártással kapcsolatos engedélyeknek megfelelnem,
- sem munkaerőt nem kell megfizetnem,
- ahogy a csomagolással,
- a marketinggel
- vagy éppen az üzlethelyiség árával sem kell foglalkoznom.
Nyilván kedvezőbb áron jön ki egy-egy kész étel, vagy éppen ez esetben a tortilla otthon készítve, mint a boltban. Viszont utóbbiban miénk a kényelem, hogy csak levesszük a polcról és esszük, míg az előzőben időt, munkát kell beletennünk. Szeretném leszögezni, hogy én is szoktam készen venni tortilla lapokat (is), de ha időm engedi, akkor elkészítem magunknak itthon. 🙂
Tehát egy fenti adagból / hozzávalók mennyiségéből nekem 7 darab tortilla szokott kijönni. Egy darab, sütés után 65-66 grammos tortilla nekem 23 forintra jött ki. Lisztekből, zsiradékból saját márkás példányokat használtam fel. Extra szűz olívaolajból pedig igyekszem akkor venni, amikor éppen akciós 🙂 Nagyon fontos, hogy ezek az adatok így, 2022 decemberében állják meg a helyüket.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
egy darab, kész tortilla lapra írom le, hogy nekem milyen tápanyagértékek jöttek ki: 1 lap 169 kalória, 3 gramm zsír, 29 gramm szénhidrát és 4 gramm fehérje. Ennek a zömében fehér lisztes változatnak a glikémiás indexe nagyjából 38%.
Kérlek tartsátok szem előtt, hogy ezek a tápanyagértékek csak hozzávetőleges/irányadó adatok! Kérlek, ha számotokra fontosak ezek az adatok, akkor mindenképpen számoljátok ki Ti is az elkészült ételetek után!
A tortilla számos étel alapja lehet, igazándiból csak a képzeletünk szab határt. Lehet reggeli, de akár ebéd és vacsora is, mint ahogy a lenti rövid videóban is mutatom: