heti_menü_8_hét
Heti menük

Heti menü – 8 hét

Bevezető

Ismét eltelt egy hét, s már itt is van az újabb heti menütervezet. Ahogy eddig is, most is igyekeztem a változatos menüt összeállítani, úgy, hogy közben a  heti étkezésre szánt pénzügyi keretünket ne lépjük át.

Eddig talán még nem írtam sem itt, sem a blog Facebook oldalán, de nálunk ez a keret, heti 30.000 forint.

Ezt a keretet úgy határoztuk meg, hogy bár a gyerekek a közétkeztetés keretein belül kapnak meleg ételt, ettől függetlenül én mindennap főzök, hiszen nekem is, és a Férjemnek is van igénye a főtt ételre, valamint igyekszem az egyedül élő Apósomnak is napi egy, meleg ételt eltenni. Tehát nyugodt szívvel leírhatom, ez a büdzsé 5 főre van kalkulálva.

giphy

Úgy ítélem meg, hogy ez az összeg teljes mértékben biztosítja számunkra  -az általam annak gondolt- minőségi étkezést, hiszen minden héten eszünk húst/halat, teljes kiőrlésű pékárut, gyümölcsöt, zöldséget és mindemellett cukormentesen étkezünk. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a gazdasági tényezőkre nincs ráhatásom (értem ezalatt az árak növekedését), de hiszem, hogy a lehető legjobban és egyben legokosabban úgy lehet kijönni (nem csak az élelmiszerek vásárlása esetében, hanem minden más területen), ha előre tervezünk.

Tudom, hogy vannak, akik ennél jóval kevesebből,  s vannak,  olyan családok is, akik ennél jóval  többől gazdálkodnak. Nyilván ezt minden család a havi pénzügyi tervezésnél eldönti, hogy mire – mennyi jut, vagy helyesebben mire-mennyit szán, mik a pénzügyi terveik a jövőre nézve.

Erre a hétre több helyen láttam zellert akciósan, így a főzelékünk zellerből fog készülni. Lesz leves, hiszen tudjátok, mi nagyon levesesek vagyunk 🙂 meg persze fánk is, hiszen már javában tart -hivatalosan–  a farsangi időszak és én még nem sütöttem fánkot! A Férjem kifejezett kérése volt, hogy legyen tésztasaláta és mac and cheese a menüben, viszont utóbbi most húsmentes kiadásban kerül majd az asztalra.

Talán említettem már Nektek, hogy szerintem kellenek a húsmentes napok, ahogy néha jó, ha akadnak például gluténmentes étkezések is. A húsmentes napoknak a Férjem annyira nem örül, de tiszteletben tartja.


Tarts velem Facebookon is!

Nyolcadik heti menü

Hétfő

Mac and cheesee húsmentesen

Kedd

Paradicsomos húsgombóc

Szerda

Halrudacska saláta

Csütörtök

Tésztasaláta

Péntek

Zellerfőzelék sajttal szórva, főtt tojással

Szombat

Lángos

Vasárnap

Gulyásleves és fánk

Letölthető heti menü


heti_menütervezet_8

Korábbi menük

A korábbi menütervek IDE KATTINTVA elérhetőek. 


Diéta Oázis – Életmódváltók webáruháza

Hírlevél

Ha egereddel a ,,Ha folytatod, azzal elfogadod az adatvédelmi nyilatkozatot” feliratra kattintasz, az oldal a nyilatkozatra navigál!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy