Káposztás batyu cukormentesen
Ha emlékeim nem csalnak, Dajka dédimnek soha sem volt alkalma megsütni ezt nekem/nekünk -gyanítom a nagy távolság miatt, és az ebből fakadó ritka találkozások végett-. Viszont nagyon hálás vagyok Neki –sajnos, már elmondani nem tudom-, hogy megtanította a Lányainak, így a Mamámnak is. Akinek ezáltal köszönhetem a fahéjas káposztás batyu receptjét. Gyermekkorom szép emlékeit idézi a sütemény illata és íze, ahogy Mama várt haza néha az iskolából, ezzel a fenséges pékáruval. Gyermekként fehér lisztből és (finomított) cukrosan vált kedvencemmé, ma már zömében teljes kiőrlésű búzalisztből és édesítőszerrel készítem magamnak és családomnak.
Számomra soha sem létezett sós káposztás batyu, csak így fahéjasan, édesen. Ennek ellenére következő alkalommal (talán) borsosan is el fogom készíteni Férjem kedvéért.
A fejes káposztáról érdekességeket ide kattintva olvashattok.
Hozzávalók
330 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
20 gramm bambuszrostliszt (ha nincs, helyette teljes kiőrlésű búzalisztet használjunk)
150 gramm finomliszt
25 gramm friss élesztő
15 gramm búzasikér (úgy, mint a bambuszrostliszt, ez is állagjavító. Elhagyhatjuk, de tömörebb lesz a tészta nélküle)
200 ml 1,5%-os tehéntej
200 ml víz
Összesen 20 gramm négyszeres erejű édesítőszer
5 gramm só
50 gramm margarin
2 darab tojás (ebből 1 darab kenéshez szükséges)
1 púpozott evőkanál őrölt fahéj
450 gramm fejes káposzta
Elkészítése
a liszteket kimértem, az élesztőt belemorzsoltam a robotgépem üstjébe. A puha margarint, a sikért, a sót, egy darab tojást és az édesítőszerből 5 grammot hozzáadtam. Miközben dolgozott a gép, a tej és a víz keverékéből folyamatosan és lassan adagoltam hozzá. Mikor szépen elvált az üst falától a tészta, lefedtem és 45 percet hagytam pihenni, kelni.
Lereszeltem a káposztát (vékonyra) és a maradék 15 gramm édesítőszerrel és a fahéjjal beszórva elkezdtem párolni. Teflon alapú edényben készítettem, zsiradékot sem tettem alá. Öntöttem rá 1 dl vizet és addig pároltam, míg az összes víz eltűnt alóla.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítottam, körülbelül 0,5 cm vastagságúra nyújtottam. Igyekeztem egyenlő nagyságú négyzet alakúra vágni a tésztámat. Nekem 13 darab sikerült. A megpárolt káposztát ennek megfelelően elosztottam. A négy sarkát összecsíptem és egy felvert tojással megkentem őket.
Előmelegített sütőben 180-200°C-on 20-25 perc alatt készre sütöttem őket.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
az összes kisült súlya 1310 gramm lett, ebben nekem 2454 kalória, 101,1 gramm fehérje, 60,8 gramm zsír és 359,2 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 350,5 gramm) lett benne.
Jó étvágyat!
Fordított lisztarányokkal – cukormentesen
Akik egy ideje már velem tartanak, és magaménak tudhatok értékes idejükből, azok tudják, hogy már hónapok óta megcseréltem a szénhidrátdiétában használt szabályokat a lisztarányokra vonatkozóan. 70%-ban fehér-, és 30%-ban teljes kiőrlésű liszteket használok a mindennapokban. Sőt, ha úgy érzem, hogy már fájdogál itt-ott a hasam környékén, akkor néhány napig áttérek a csak fehér liszteket tartalmazó pékárukra.
Egy, az inzulinrezisztencia után kialakult autoimmun betegségem miatt nem tud mit kezdeni (vagyis jól kezelni) a szervezetem a durva rostokkal. Zömében teljes kiőrlésű búzalisztet tartalmazó ételek fogyasztása, pár nap alatt fájdalmakhoz juttat.
Tehát elkészítettem fordított lisztarányokkal is, búzasikért és bambuszrostlisztet kihagyva.
Újabban, mondhatni mániám lett, hogy megnézem, egy adott étel elkészítése (energiaárak nélkül) mennyibe került. Mivel napról napra emelkednek az árak, így ez az érték tényleg csak hozzávetőleges, de azért sokszor meglep és egyben ösztökél is, hogy magam készítsem el az ételeinket és csak a legvégső esetben szaladjak a boltba.
Ez, ahogy többször is írtam már – és most elnézést kérek azoktól, akik esetleg olvasgatják a receptjeimet és számukra már rém unalmas-, de ha új Olvasó téved hozzám, szeretném, ha tudná: nem a boltok, pékek, gyártók ellen szólnak ezek a soraim. Nekem nem kell engedélyekre, marketingre, bérköltségre, üzlethelység bérlésére stb. költenem. Szóval számos olyan extra kiadás merül fel egy üzleti oldalon álló egyénnél/szervezetnél, ami engem, mint magánszemélyt nem érint, így okkal lehet kedvezőbb az én általam elkészített élelmiszerem. De örülök, ha látom, hogy egy ilyen batyu elkészítése nem kerül 100 forintba, hozzáadott cukormentes és tényleg semmi olyan hozzávaló nem került bele, amit jobb nem is látni (állagjavítók sora, tartósítószer például), ráadásul még örömet is okoz az elkészítése 🙂
Szóval most 1192 gramm lett összesen a batyuim súlya sütés után, ez 700 forintba került a felhasznált alapanyagok tekintetében. Egy darab, 110 grammos süteményem 65 forint körüli összegre tehető, de legyen túlzóan, kereken 100 forint felhasznált árammal együtt.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
tehát 1192 gramm lett sütés után, ebben nekem 2456 kalória, 48 gramm zsír, 178 gramm szénhidrát és 39 gramm fehérje lett. 1 darabban nekem: 227 kalória, 4 gramm zsír, 16 gramm szénhidrát és 4 gramm fehérje lett.
Remélem Ti is kedvet kaptok hozzá és el fogjátok készíteni! 🙂