Bevezető – Diós-kávés kevert
Nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető sütemény receptjét olvashatjátok lentebb. Sajnos a zsírtartalma igen magas, egyrészt a hozzáadott zsiradék, másrészt pedig a diótartalma miatt. Én frissen főzött, erős eszpresszót adtam a tésztához, de természetesen koffeinmentes vagy éppen cikóriakávé is felhasználható az elkészítése során.
A recept hozzávalói között édesítésre most xilittel fogtok találkozni, immár nem elsőnek. Kettő konkrét oka van annak, hogy újabban xilitet vásárolunk.
Az 500 grammos négyszeres erejű édesítőszerek hihetetlenül drágák lettek, a Dia-Wellness szukralózos változata -a paleoról nem is beszélek- három ezer forint fölé kúszott, Szafi FM négyszeres édesítője is 3500 körül mozog manapság. Természetesen ez nem panasz részemről, elhiszem és tudomásul veszem, hogy a dráguló energiát, béreket szükséges kitermelni, s persze a haszon is fontos, ez nem is kérdés részemről. Mindemellett a négyszeres erejű édesítőkben az eritrit édesítőereje 160°C fölött mondhatni részben elillan.
Ugyanakkor egyre többször szükségem lett volna arra egyes sütemények esetében, hogy a helyettesítendő cukor tömege arányosan jelenjen meg az elkészítés során.
Így bár tisztában vagyok vele,
- hogy bár a xilit kilóra kedvezőbb áron beszerezhető, többet használok belőle, tehát bár nem számoltam, de akár ugyanott is tarthatok pénzügyileg
- hogy a felhasznált xilit szénhidráttartalmának 60%-át számolnom kell a napi, megengedett szénhidrátmennyiség kapcsán
- de nem veszít sütés során az édesítőerejéből
- a fogaink egészségének megőrzését elősegíti
Photo by Right Light from Pexels
Mivel nekünk nem okozott semmilyen panaszt a fogyasztása (puffadás, hasmenés stb.), jelenleg xilittel sütök-főzök, de ugye ez utóbbi, minden esetben egyéni érzékenység függvénye. A lenti sütemény esetében szerintem kifejezetten fontos, hogy a cukor helyettesítésére szánt édesítőnek legyen tömege -arra gondolok, hogy 200 gramm xilitet, 50 gramm négyszeres erejűvel az édesség szempontjából ki lehet váltani, de biztos, hogy más lesz a sütemény állaga-.
A margarin 70-os zsírtartalmú és én nagyon szeretem a zsíros margarint alacsonyabb zsírtartalmú verzióra cserélni, viszont ennél a sütinél ezt sem ajánlom. Ugyanis a 25%-os vízzel kezdődik -nyilván!- és azt használva valószínűleg egészen más végeredmény fog kisülni állagra. Persze, egy próbár megérhet!
A lisztek tekintetében a szénhidrátdiétában előírt 70% teljes kiőrlésű-, és 30% fehér liszt arányát megfordítottam, hiszen ahogy korábban írtam, autoimmun betegségem sajnos fellángol, ha huzamosabban zömében teljes kiőrlésű termékeket fogyasztok.
A sütemény egyszerűségéből adódóan kezdőkonyhatündéreknek is sikerélményük lesz vele. Bár diót egész évben lehet kapni, talán mégis a késő őszi, téli időszakban több kamrában található, mint a tavasz közepén.

Diós-kávés kevert
Hozzávalók
Elkészítése
-
Legelősnek bekapcsoltam a sütőt 160°C-ra, alsó-felső sütési funkcióval.
-
Majd felolvasztottam a zsiradékot és hozzáadtam az édesítőszert. Addig kevertem, míg teljesen fel nem olvadt benne a xilit.
-
Majd egyesével hozzáadtam a tojásokat (egészben) és homogén állagúra kevertem egy habverő segítségével.
-
Hozzáadtam a sót, a sütőporos lisztet és a frissen főzött kávét. Szintén alaposan elkevertem.
-
Majd rászórtam a durvára vágott diószemeket. Szilikonos formába öntöttem a tésztát és sütőbe toltam.
-
Nekem szükségem volt az 1 órás sütési időre, mivel egy 21 centiméter átmérőjű formában sütöttem, igen magas volt a sütemény -időbe telt mire átsült-. Mindenképpen érdemes tűpróbát végezni, mielőtt kivesszük a sütőből.
-
A szeleteléssel megvártam míg kihűlt.
Táplálkozási adatok
Adag 12
- Mennyiség adagonként
- Kalóriák 515kcal
- % Napi érték*
- Teljes zsír 36g56%
- Telített zsír 11.8g60%
- Transzzsír 0.01g
- Koleszterin 98.3mg33%
- Nátrium 137.3mg6%
- Kálium 135.04mg4%
- Összes szénhidrát 49.5g17%
- Élelmi rost 2.9g12%
- Cukrok 0.61g
- Fehérje 9.1g19%
* A százalékos Napi Érték a 2000 kalóriás étrenden alapulnak. A napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet, a kalóriaigénytől függően. A táblázatban szereplő adatok irányadó/hozzávetőleges értékek, azoknak pontosságáért felelősséget, a szerző nem vállal.
Megjegyzés
A táblázatban szereplő tápanyagértékek irányadó értékek, és 100 grammra vetítve szerepelnek!
Az étel glikémiás indexe nagyjából 25% körüli. Sütés utáni súlya 787 gramm lett nekem, 291 grammos vízveszteséggel/elpárolgással.