Bevezető
Korábban ezt a kenyeret lila hagymával készítettem és reszelt sajtot szórtam a tésztájába illetve a kenyér tetejére sütés előtt. Tegnap kedvet kaptam az elkészítéséhez és egy picit módosítottam rajta, de azért lentebb -először- olvasható lesz az a verzió amit korábban készítettem a teljes kiőrlésű liszt magasabb arányával, majd lentebb láthatjátok a tegnapi, újabb verziót. Ebben az utóbbiban fordított lisztarányokkal készítettem – mert nem tolerálom jól a durva rostokat egy autoimmun betegségem miatt- és pirított hagymával, sajtkockákkal.
Ez nem egy kovászos vagy öreg tésztás kenyérrecept, így egészen gyorsan elkészíthető. Persze tudom, hogy sokan inkább több időt töltenek el a pékáru elkészítésével csak legyen élesztőmentes és hosszabb érlelési folyamat, de ez most sajnos a mindennapjainkba nem fér bele. Egyébként ide kattintva olvashattok kovászos recepteket is a blogon.
A képek minőségért elnézéseteket kérem, tudjátok már, a fotózás egyáltalán nem erősségem, ráadásul egy igen butácska telefonnal fotóztam 😏 ráadásul már rám is sötétedett mire elkészültem vele.
Hozzávalók a teljes kiőrlésű változathoz
350 gramm teljes kiőrlésű liszt
150 gramm rétesliszt
30 ml extra szűz olívaolaj
30 gramm friss élesztő
30 gramm rozspehely (elhagyható)
10 gramm só -nálam most himalájai, de természetesen a sima asztali is kiváló-
80 gramm lila hagyma – pucolt súly-
60+50 gramm füstölt sajt
250 ml langyos víz – a víz mennyisége a lisztek minősége/márkája miatt minimálisan eltérhet-
Elkészítése
a hozzávalókat kimértem, ügyelve arra, hogy az élesztő és a só a tál két szélébe kerüljön. Én robotgéppel dagaszttattam körülbelül 10 percig hagytam dolgozni. Már az elején bele lehet tenni a lila hagymát és a 60 gramm reszelt füstölt sajtot is:
1 órát fóliával lefedve pihentettem, majd formáztam.
Alaposan bespricceltem vízzel, rászórtam a maradék 50 gramm reszelt sajtot és közepes lángon (körülbelül 180-200°C-on) 35-40 perc alatt készre sütöttem.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek 100 grammra vetítve
100 gramm kész kenyérben 33,1 CH és 237,9 kalória lett nekem.
Hozzávalók a fordított lisztarányú kenyérhez
350 gramm finomliszt
150 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
30 ml extra szűz olívaolaj
30 gramm friss élesztő
10 gramm só
45 gramm pirított hagyma
50 gramm apró kockákra vágott sajt – nálam most picit karakteresebb ízvilágú, carsky-
230 ml langyos víz – a víz mennyisége a lisztek minősége/márkája miatt minimálisan eltérhet-
Elkészítése
Újabban a liszteket mindig átszitálom. Ennek az elmúlt, korábbi évek során egyáltalán nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de mostanság igen rászoktam. A teljes kiőrlésűt is átszitálom és a visszamaradt korpát utólag hozzáadom a szitából/szűrőből.
A 30 gramm friss élesztőt a tálam egyik felébe morzsoltam, a 10 gramm sót a másik felébe szórtam. Hozzáadtam a 30 ml extra szűz olívaolajat , rászórtam a hagymát és az apróbb kockákra vágott sajtot is.
Ez egy viszonylag kemény/félkemény sajttípus így nem kellett attól tartanom, hogy a dagasztás során a dagasztókar szétdolgozza. Ha puhább sajtom lett volna, akkor inkább a legvégén adtam volna hozzá.
Több részletben adagoltam a langyos vizet hozzá, egy könnyű, de nem ragadós állagú tésztát kaptam végeredményül nagyjából 8-10 perc dagasztás után.
Lefedtem és körülbelül 40 perc alatt duplájára kelt. Formáztam és lefedtem, hogy amíg a sütő melegedett (210°C- alul-felül), addig növekedhessen ismét.
Én fedő alatt sütöttem nagyjából 15-20 percig. Aztán levettem a fedőt és úgy sütöttem tovább még 20-25 percig.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
a kész kenyerem súlya 866 gramm lett, ebben nekem 2292 kalória, 57 gramm zsír, 344 gramm szénhidrát és 71 gramm fehérje lett.