Bevezetés – Lecsóval töltött cukkini
Ha töltött cukkiniről beszélünk, általában azonnal a darált hússal töltött verzió jut a legtöbbünk eszébe. Nekem is, azonban most kivételt tettem, és húsmentes ebéd / vacsora jeligére lecsóval töltöttem meg.
Basmati rizzsel főztem, de természetesen a rizs elhagyható, vagy éppen le is cserélhető mondjuk bulgurral (a bulgur glutént tartalmaz) vagy éppen tojásra.
Ebben a formában, ahogy lentebb lesz olvasható, gluténmentes főételről van szó. Fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben valóban gluténra érzékenynek kedveskedünk (bármilyen étellel/itallal), nem elég arra figyelni, hogy maga az étel ne legyen gluténnal „szennyezett”, a konyhánk és a konyhai eszközeink tisztaságára is kiemelt figyelmet kell szentelnünk!
Azt hiszem a lecsót mindenki másképp csinálja. Nálunk, még családon belül is! Én magam jó ideig kétszer annyi paprikával, mint paradicsommal készítettem, aztán ez az arány megfordult, mert valahogy paradicsomosabban jobban ízlik. Nekem a lecsó alapvetően egy húsmentes étel, így ritkán jut eszembe kolbászt, szalonnát vagy éppen virslit karikázni/vágni bele, bár azért ha a Férjem erre irányuló vágyát időben jelzi, megesik, hogy kerül bele 🙂 A fűszereket is igen óvatosan használom, szerintem igen karakteres íze van a friss paradicsomtól, paprikától, ezért a só-bors és pirospaprika trión kívül nem igen kerül bele semmi. Ha akad itthon friss petrezselymem, szívesen megszórom vele, tálalás után.
Szóval egy biztos: én mindenki lecsóját megenném. Legyen szó húsosról, húsmentesről, tojásosról, rizsesről, kenyérrel tunkolva, paprikásan, paradicsomosan vagy éppen bulgurral, tarhonyával.
Videó
Hozzávalók
1 evőkanál zsiradék (nálam napraforgóolaj)
1 fej, közepes méretű vöröshagyma
170 gramm (lecsó)paprika
350 gramm paradicsom
100 gramm basmati rizs (szárazon mért súlya)
500 ml víz
730 gramm cukkini
Fűszerek: ízlés szerint só (nálam összesen 8 gramm), csipet édesítőszer, 1 csapott kávéskanál őrölt fekete bors, 1 csapott evőkanál édes pirospaprika
Elkészítése
1. Vékony szeletekre vágtam a vöröshagymát, amit egy evőkanálnyi zsiradékon üvegesre pároltam. Megmostam a zöldségeket.
2. Közben, kicsumáztam a paprikát, karikákra vágtam és a pirult hagymához adtam. Hozzáadtam 250 ml vizet és viszonylag nagy hő felett pároltam a zöldségeket.
3. A paradicsomokat szintén felszeleteltem és a már összeesett hagymás-paprikához adtam. Megszórtam a fűszerekkel.
4. A cukkiniket hosszában kettévágtam, és a magos részt egy kanál segítségével kikapartam. Sütőpapírral fedett tepsire rakosgattam őket.
5. Miután puhára főttek és levet eresztettek a zöldségek, rájuk mértem a 100 gramm basmati rizst és felöntöttem 250 ml vízzel.
6. Nagyjából 10-15 perc után a rizsszemek megduzzadtak. A sütőt légkeverésre kapcsoltam és 200°C-ra állítottam.
7. A cukkinik mélyedéseibe töltöttem a rizses lecsót.
8. A meleg sütőbe toltam, és körülbelül 25 percig sütöttem őket. Egy villa segítségével ellenőriztem a cukkiniket. Amikor gond nélkül kicsúszott a villám a cukkini húsából, kivettem őket a sütőből.
TIPP
- akiknek fontos, hogy kevesebb legyen a zsírbevitel, bátra használjanak napraforgóolaj helyett 25%-os zsírtartalmú növényi margarint vagy akár vízben is párolható a hagyma
- tálalhatjuk friss salátakeverékkel
- ha nem fontos, hogy vegán legyen, illetve diétánk/életmódunk keretei lehetővé teszik meglocsolhatjuk zsírban szegényebb tejföllel (vagy SKYR sovány sajttal -joghurt állagú-), akár sajttal is szórhatjuk tetejét.
- a cukkini is cserélhető, például tökre
- az édesítőszer természetesen elhagyható, én minden sós ételbe teszek egy csipet édeset, és minden édesbe egy csipet sót
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
a kész ételem súlya 1062 gramm lett, ebben nekem 746 kalória, 24 gramm fehérje, 18 gramm zsír és 132 gramm szénhidrát -mindenre számoltam szénhidrátot- lett. Glikémiás indexe, nagyjából 20% körüli.
Jó étvágyat!