Tzatziki

Tzatziki
tzatziki_finomat_maskepp pinit

Bevezető – Tzatziki

A tzatziki egy görög/török eredetű saláta/mártogatós, melynek az elkészítése roppant egyszerű! Az alapját natúr joghurt, uborka és fokhagyma adja. Sóval, citromlével, másutt mentával, kaporral is ízesítik. Kínálhatjuk sült húsok mellé, önthetjük a gyrosunkra, mártogathatjuk bele a (sült) zöldségeinket vagy akár ehetjük kenyérrel is.

naan kenyer finomat maskepp

Ha van kedvetek, időtök próbáljátok ki naan kenyérrel 🙂

A török stílusú tzatziki alapja sok esetben labneh (például ez itt), majd azt reszelt uborka mellett, zúzott fokhagymával és fűszerekkel (paprika, bors, menta) ízesítik. Míg Görögországban a már előbb említett joghurtos-uborkás alap mellé, citromlé, kapor és olívaolaj kerül.

Egyébként -szerintem- van a boltok polcain nagyon finom és elérhető árú tzatziki, így az esetek többségében nem én szoktam készíteni. De az utóbbi hetekben nagyon jó áron jutottam a uborkához. De a kedvező beszerzési ár ellenére az élelmiszer/alapanyag kidobása nagy pazarlás lenne, ezért mindenképpen fel szerettem volna használni. Körülbelül 20 perc alatt kész lett, szóval nem nagy időráfordítás. Nyilván kedvezőbb az ára, ha itthon készítjük. Tehát minden szempontból nyertünk azzal, hogy erőt vettem magamon.

A lenti változat kapcsán annyit mindenképpen leírnék, hogy a mi ízlésvilágunkhoz inkább a kapor áll közelebb, mint a menta. A Férjem minden mentás étellel a fogkrémet azonosítja, szóval általában csak díszítésként szoktam használni 😏 viszont nem volt itthon friss kaprom, így a fűszerezése egészen szerény lett.

Kezdő konyhatündérek is bátran kezdjenek neki, mert sikerélményük lesz vele! Kifejezetten nyári fogás, egyrészt mert az uborkának ekkor csúcsosodik ki a szezonja, másrészt mert akkor igazán finom, ha állt pár órát a hűtőben és kellően hideg már. 🌞

Mennyibe került az elkészítése?

Én saját márkás görög joghurtot használtam, mint fentebb említettem az uborkát akciósan vettem. Néhány csepp extra szűz olívaolajat is tettem bele, de ez egyébként elhagyható! Ha egyébként nem használjátok ezt a fajta zsiradékot a mindennapokban, nem gondolnám, hogy ezért érdemes vásárolni belőle. Én fokhagymakrém mellett döntöttem a gyerekek miatt, mert még akkor is fintorognak az ízén, ha puhára főtt az ételben. 650 gramm kész salátám lett, ez nekem megközelítőleg ~563 forintba került (2023 augusztus). Persze ez egyéntől/igénytől is függ, de én nagyjából 5 étkezésre szántam ezt az adagot.

tzatziki hazi finomat maskepp 1
Házi tzatziki sajtos-sült fügével, főtt tojással és frissen sült ciabattával
Nehézség: Kezdő Előkészítési idő 20 mins Pihenő idő 2 hrs Teljes Idő 2 óra 20 perc
Adag: 10 Kalóriák: 537
Legjobb évszak: Nyár

Hozzávalók

Elkészítése

  1. Legelőször lereszeltem a már megmosott uborkát (héjastul). Majd megszórtam egy kevés sóval, félretettem. 

    tzatziki_uborka_finomat_maskepp

    Tehetjük egyből egy szűrőbe és akkor nem kell kinyomkodni, hiszen lecsöpög, miközben ereszti a levét.
  2. Míg pihent az uborka, addig kikevertem a natúr görög joghurtot, a fokhagymakrémmel, pici sóval, csipet édesítőszerrel. Legyetek óvatosak a sózással! Egyrészt az uborka is sózva volt, másrészről pedig a fokhagymakrémbe is van só!

    Ahogy fentebb is írtam, ha Ti szeretitek tegyetek bele bátran mentát, vagy kaprot! Ízesítsétek frissen facsart citromlével!
  3. A lecsöpögött uborkát az ízesített joghurtba öntöttem. Néhány csepp olívaolajjal gazdagítottam, átkevertem és fogyasztásig hűtőbe tettem. 

    tzatziki_finomat_maskepp

Táplálkozási adatok

Adag ~100 gramm


Mennyiség adagonként
Kalóriák 83kcal
% Napi érték*
Teljes zsír 6.4g10%
Telített zsír 3.85g20%
Koleszterin 0.09mg1%
Összes szénhidrát 3.17g2%
Élelmi rost 0.25g1%
Cukrok 2.68g
Fehérje 3.16g7%

* A százalékos Napi Érték a 2000 kalóriás étrenden alapulnak. A napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet, a kalóriaigénytől függően. A táblázatban szereplő adatok irányadó/hozzávetőleges értékek, azoknak pontosságáért felelősséget, a szerző nem vállal.

Megjegyzés

A fenti táblázatban szereplő adatok 100 gramm kész ételre vonatkoznak és csak! irányadó/hozzávetőleges adatok! Az étel nagyjábóli glikémiás indexe 10% körüli!

Kulcsszavak: cukormentes, gluténmentes, húsmentes, tojásmentes,

GYIK

Expand All:
Ez az étel gluténmentes?

Igen, alapvetően gluténmentes! Amennyiben gluténérzékeny részére készítenétek el, mindenképpen szenteljetek kiemelt figyelmet a konyhai eszközeitek, a felhasznált alapanyagok teljes tisztaságára /gluténmentességére! 

El tudom készíteni úgy, hogy vegán legyen?

Bár én még nem próbáltam, de azt gondolom igen. Ízvilágra valószínűleg nem lesz olyan mint ez itt fentebb, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy rosszabb lesz! Hirtelen csak a Joya natúr szójagurtja jut eszembe, de lehet az Alpronak is van natúr joghurthelyettesítője. 

Elkészítetted ezt a receptet?

Ha kedvedet lelted az elkészített ételben és szívesen megmutatnád, használd a #finomatmaskepp hashtaget Instagrammon, hogy mindannyian láthassuk gasztronómiai sikeredet! 

Tetszik a recept, de most nincs időd elkészíteni? Mentsd el magadnak későbbre!

pinit
Receptkártya készítője WP Delicious
balazsne_zsuzsi_finomat_maskepp
Zsuzsi

Szia!
Zsuzsi vagyok. :) Inzulinrezisztenciával 2011-ben, colitis ulcerosa-val 2016-ban diagnosztizáltak. Évekig, a sokak által jól ismert szénhidrátdiéta szabályai szerint étkeztem, azonban a colitis miatt rosszul tolerálom a durva rostokat, így a bélrendszerem egészsége miatt (és mert leginkább rémiszt a sztómazsákkal való élet gondolata), többek között a teljes kiőrlésű búzaliszt mennyiségét drasztikusan le kellett csökkentenem étrendemben. Így jelenleg 70%-ban fehér liszteket, 30%-ban teljes kiőrlésű liszteket fogyasztok, valamint hozzáadott cukormentesen étkezem.
Légy üdvözölve a Finomat másképp blogon!
Baráti öleléssel,
Zsuzsi

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy