Belül pihe-puha, kívül ropogós héjjal még a gyerekeket is sikerült levennem a lábukról. Bár alapvetően hozzá vannak szokva a teljes kiőrlésű pékárukhoz, ezután a zsemle után mégis nagyobb lendülettel nyúltak.
Mivel egész biztos, hogy máskor is el fogom készíteni, mindenképpen szerettem volna Veletek is megosztani a receptjét. Eddig az egyik nagy kedvencem a lenmagos zsemle volt (amit a későbbiek során is fogok készíteni), azonban ennek nagy előnye az előzőleg említettel szemben, hogy nem készítettem hozzá sem elő-, sem öregtésztát. 12 darab lett belőle.
Hozzávalók
420 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
180 gramm finomliszt (javaslom, ha akad otthon a durumlisztet, de természetesen lehet akár teljes kiőrlésű is, csak egy kicsit tömörebb állagra számítsunk akkor végeredményként)
40 gramm friss élesztő
16 gramm só
20 ml olaj (nálam repce)
35 gramm zabkorpa
35 gramm búzasikér
450 ml víz
Elkészítése:
a liszteket, a sikért, a korpát és az olajat kimértem robotgépem üstjébe. A tál egyik felébe morzsoltam az élesztőt, míg a másik felébe kimértem a sót. Miközben lassan dolgozott a gép, apránként adagoltam a vizet is. A víz mennyisége a lisztek minőségétől/márkájától függően minimálisan eltérhet.
Nagyjából 10 perc dagasztás után, szépen elvált a tészta a fémtál falától. Lefedve 45 percet pihentettem.
Miután megkelt enyhén lisztezett felületre borítottam és átgyúrtam kézzel. 12 egyenlő részre igyekeztem felosztani.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket és tiszta konyharuhával lefedve ismét hagytam pihenni őket, körülbelül 30 percet.
Hideg sütőbe toltam, a vízzel alaposan megspriccelt tepsi zsemlét, amit 200°C-ra állítottam be. 25 perc alatt készre sültek.
Hozzávetőleges tápanyagértékek
a kész zsemléim súlya 1025 gramm lett, ebben 2476 kalória, 102 gramm fehérje, 35 gramm zsír és 409 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 404 gramm) lett benne nekem.
Jó étvágyat!