Eredmény(ek) 18 mutatása
túrós_nudli_cukormentes_finomat_másképp
Húsmentes ételek

Hamis túrós nudli

Bevezető Azért hamis, mert ebbe a nudlitésztába nem került burgonya, márpedig az „igazi” nudlihoz bizony kellene. Viszont került bele helyette túró, ezzel növelve fehérjetartalmát, illetve lágyítva az állagát. Glutént tartalmazó étel receptje következik, teljes kiőrlésű búzaliszt és finomliszt keverékéből készült. Édesítőszerből pedig egy természetes négyszeres erejűt választottam. Korábban már készítettem hamis nudlit, akkor egy natúr …

túrós-pogácsa-finomat-másképp
Egyéb édességek Pékáruk Sütemények

Extrán túrós pogácsa

Bevezető A Házi kenyerek és péksütemények című szakácskönyvben olvastam egy túrós pogácsareceptet, s mivel volt itthon éppen lejáró zsírszegény túró, úgy döntöttem megpróbálom elkészíteni. Az eredeti recept sem tartalmaz tojást, így már rögtön elnyerte a tetszésemet (titkon reméltem, hogy nagyobbik gyermekünkét is) A feladatom csupán annyi volt az elkészítésen kívül, hogy a fehér liszt arányán …

Húsmentes ételek

Sós túrókrémmel töltött cukkini

Valójában írhattam volna azt is címnek, hogy körözöttel töltött cukkini, ami csak azért nem lenne teljesen jogos, mert a sokaknak jól bevált és elterjedt körözött recept(ek)től annyiban eltértem, hogy tejföl helyett natúr joghurtot használtam fel hozzá. Az ízén nem, a tápanyagértékein viszont lehet érezni különbséget!

cukormentes_vargabéles_finomat_másképp
Egyéb édességek Húsmentes ételek Sütemények

Cukormentes vargabéles, amiért oda lesz a család

Mindenképpen azt javaslom, hogy fogyasztás előtt legalább egy fél napot hagyjuk hűtőben pihenni a kész vargabélest, hogy az ízek jól összeérhessenek. Nagyon finom magában, gyümölcsszósszal, lekvárral, de olvasztott csokoládéval is ettük már. Itt van a nyár, jön a hőség és ez egy tuti befutó étel a melegben, ráadásul a gyerekek is szokták szeretni!