Eredmény(ek) 18 mutatása
fagylalt_világnap_finomat_másképp
Alapanyagok Életmód Érdekességek

Minden amit a fagyiról tudni érdemes!

Bevezető Május nyolcadikán tartjuk számon a fagylalt világnapját, ez alkalomból már tegnap küldtem néhány érdekességet hírlevélben a Feliratkozóknak. Most azonban újabb érdekességeket szeretnék Veletek megosztani a fagylaltról és egyúttal bátorítalak is Titeket, hogy ma mindenképpen egyetek kedvetekre való fagylaltot. A fagylalt eredete Pontos eredetét homály fedi, több verzió is napvilágot látott felbukkanása kapcsán. akadnak források …

ananászos_almás_fagylalt_cukormentesen
Fagylaltok

Ananászos-almás fagylalt, mascarpone alappal

Két kicsi gyerekkel folyton fogyna a fagylalt, így elég sűrűn készítünk a hűsítő finomságból itthon. A kereslet sokszor magasabb, mint a kínálat, ha itthon készült fagyiról van szó, így be kell valljam, hogy néha kerül a boltból a mélyhűtőbe ebből a desszertből. Úgy adódott, hogy maradt némi ananászunk a héten készült Szafi édes-savanyú csirkemell után, …

Holiday
A szerzőről Rólam

Gasztrokalandok a Balaton észak-keleti partján

Az egyik barátunknak köszönhetően immár második éve, hogy Balatonalmádiban nyaralhatunk, csoda-klassz nyaralójuk minden előnyét kiélvezhetjük. Így történt ez múlt héten is, s most megosztom Veletek elsősorban a gasztronómiai élményeimet. Fontos megjegyeznem, nem szponzorált tartalomról lesz szó és minden sor teljesen szubjektív! Mert nekünk a Balaton a Riviéra! 🙂