Bevezető – Fonat mákszórással
Szerintem ez egy kifejezetten szemrevaló pékárú, bár el kell ismerjem, hogy kissé időigényes az elkészítése. Daráltalan mákkal szórtam meg a tetejüket, azonban ezt bátran lecserélhetjük bármi egyébre, legyen szó:
Bár került édesítőszer a tésztájába, nem sok, így nem is olyan édes, mint mondjuk egy klasszikus kalácstészta. Nekem simán lecsúszott lekvárral és felvágottal is.
A lisztarányok
Ahogy újabban megszokhattátok tőlem, a szénhidrátdiétában előírt 70% teljes kiőrlésű és 30% fehér liszt arányait megfordítottam.
Akik most járnak itt először: ennek oka, hogy egy autoimmun betegséggel élek együtt, mely a durva rostok huzamosabb fogyasztására gyulladást okoz a bélrendszeremben. Ez a lángoló időszak képes annyira ledönteni a lábamról, hogy szinte gondolkodás nélkül elengedtem (és vállaltam be, egy II típusú cukorbetegség hamarabbi kialakulásának kockázatát) a zömében teljes kiőrlésű búzaliszt fogyasztását. Cserébe igyekszem magasabb fehérjebevitellel tervezni a napi étkezéseimet, illetve rendszeres mozgással javítani/korrigálni az inzulintermelésemet.
Ez nem követendő példa! A recept működik 70% teljes kiőrlésű búzaliszttel és 30% egyéb, fehér liszttel is, maximum kicsivel több folyadék szükséges a megfelelő állagú tészta eléréséhez!

Édesítőszer
Korábban négyszeres erejű édesítőszereket használtam, majd egy ideig csak xilitet vásároltam, azonban újabban kísérletezek a xilit plusz elnevezésű édesítővel is. Ez utóbbi került most ebbe a tésztába is. a xilit plusz 99% xilit és 1% szukralóz. Tudom, hogy sokan tartózkodnak a mesterséges édesítőszerektől és nekem nem tisztem megítélni mások étkezési szokásait. Természetesen bármilyen egyéb édesítővel fog működni a recept, az adott édesítő tulajdonságait figyelembe véve. Gondolok itt arra például
- hogy az eritrit 160°C-os sütési hőmérséklet felett veszít édesítő erejéből
- csak steviát használva érdemes kevesebbet a tésztába tenni, ugyanis a stevia akár 300x édesebb is lehet a cukornál, ráadásul a hő sincs semmilyen hatással édesítőerejére
- a négyszeres erejű édesítőszerek természetesen 4x édesebbek a cukornál, azonban ezeknek is nagyobb részét az eritrit adja, mely esetében életbe léphet az első pont
Amennyiben xilit tartalmú édesítőt használunk, nagyon fontos, hogy amennyiben van kutyusunk, véletlenül se egyen pékárunkból, mert náluk a xilit hipoglikémiát okoz.
Mennyi az annyi?
Korábbi receptjeimben, és egyszer-egyszer a Facebookon is írtam már róla, hogy újabban (ha időm / energiám engedi) megnézem, hogy egy adott étel/ital elkészítése a jelenlegi alapanyagárak mellett mennyibe kerül(t). Többször említettem, hogy ez részemről nem arról szól, hogy párhuzamot vonjak a bolti és az itthon készült ételek árai között! Hiszen én nem számolok:
- sem energiaárakkal
- sem bérköltségekkel
- sem bérleti díjjal
- sem marketingtevékenység költségeivel sem (stb.)
A kész pékárum teljese súlya sütés után 937 gramm lett, nyolc darabot formáztam, így egy fonat durván 120 grammos lett. Egy darab előállítási költsége (csak) alapanyagok tekintetében 50 forintra jött ki nekem. Általában a saját márkás alapanyagokat szoktam előnyben részesíteni.
A receptről
- Egész évben készíthető, semmilyen idényhez kötődő hozzávalóra nincs szükség hozzá
- Ugyan a fonat készítése igényelhet kicsi gyakorlatot, de szerintem ennek elsajátítása pikk-pakk megy annak is, aki soha életében, a recept elkészítéséig még nem font semmit 🙂
- a tehéntej miatt, a szénhidrátdiétát követők szigorúan véve ezt a pékárut nem fogyaszthatják reggelire. Fog működni csak vízzel is, bár az íze biztosan más lesz egy kicsit. Ha nem gond a magasabb kalória-, és zsírtartalom, akkor tejszín és víz keverékével is meg lehet próbálni.

Fonat mákszórással
Hozzávalók
Elkészítése
-
Elsőnek kimértem a liszteket és a keményítőt. A tálam egyik felébe az élesztőt szórtam, a másik felébe a sót és az édesítőszert.
Ha friss élesztővel dolgoznánk, akkor csak morzsoljuk a lisztre. Az élesztő dolgozik cukor nélkül is, így nem szükséges a hagyományos élesztőfuttatáshoz ragaszkodnunk. -
A margarint felolvasztottam, a tejet langyosra melegítettem.
-
Robotgépemet alacsony fokozaton kezdtem dolgoztatni. A már tálban lévő hozzávalókra öntöttem a lágy zsiradékot, majd apránként adagoltam a folyadékot is. Egy lágy, de egyáltalán nem ragadós tésztát kaptam, körülbelül 8-10 perc dagasztás után.
Nem tanácsos egyben ráönteni a fent említett folyadékot a lisztekre, ugyanis a lisztek minőségétől/márkájától/őrlésétől függően változhat a folyadék mennyisége is! -
Lefedve, 40 percet kelesztettem. A kelesztési idő függ a kelesztő helyiség hőmérsékletétől is. Ha duplájára nőtt a tésztánk, már dolgozhatunk vele.
-
A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítottam. Majd a nyolc egyenlő adagot további három részre vágtam. Majd a kisebb egységeket megsodortam, ezek lettek a fonatok szálai.
Nekem egyáltalán nem ragadt a tészta, sőt! Egy spricni segítségével néha be is fújtam a tenyereimet, hogy könnyebben tudjam -szakadásmentesen, sima felületűre- sodorni a tésztát. -
Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam őket. Ekkor bekapcsoltam a sütőt, 180°C-ra (alsó-felső), s míg a sütő melegedett, addig lefedve hagytam kelni ismét a fonatoknak.
-
Mikor a sütő felmelegedett, megkentem egy tojássárgája és egy evőkanál tej (cserélhető vízre is) keverékével. Megszórtam mákkal és sütőbe toltam őket.
-
Körülbelül 20 perc alatt aranybarnára sültek. Természetesen ez függ a sütőtől is, ha szép barna a tetejük és az aljuk kissé kopog (már nem lágy), akkor elkészültek.
Táplálkozási adatok
Adag 8
- Mennyiség adagonként
- Kalóriák 326kcal
- % Napi érték*
- Teljes zsír 8.48g14%
- Telített zsír 2.97g15%
- Koleszterin 21.09mg8%
- Nátrium 350.76mg15%
- Kálium 89.15mg3%
- Összes szénhidrát 51.33g18%
- Élelmi rost 4.55g19%
- Cukrok 2.25g
- Fehérje 9.22g19%
* A százalékos Napi Érték a 2000 kalóriás étrenden alapulnak. A napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet, a kalóriaigénytől függően. A táblázatban szereplő adatok irányadó/hozzávetőleges értékek, azoknak pontosságáért felelősséget, a szerző nem vállal.
Megjegyzés
A fenti táblázatban szereplő adatok csupán irányadó/hozzávetőleges értékek! A fonat glikémiás indexe nagyjából 15% körüli.