buffalo_csirkeszárnyvv
Húsos ételek

Buffalo csirkeszárnyak házi steak burgonyával

buffalo_csirkeszárny_steak_burgonyával

Akik szeretik a csípőset és még nem próbálták ezt az ételt -no meg persze, nem vegetáriánusok-, azoknak mindenképpen, a lehető leghamarabb ki kell próbálniuk a Buffalo csirkeszárnyakat. Ugyan, a héten kicsit megtoltam a sült krumpli adagomat, de el sem tudtam volna képzelni más köretet ehhez a finomsághoz.

Így házi készítésű, fűszeres, sütőben sült steak burgonyával, metélőhagymás joghurtos öntettel és salátával tálaltam.

Őszintén, kicsit aggódok, mennyire fogja tolerálni a csípőset a szervezetem, mert alapvetően nem igazán ehetnék ilyen erősen fűszerezett dolgokat (előzményeket itt olvashatjátok). De összesen 150 grammnyi csemege került a tányéromra, szóval bizakodok.

Buffalo wing, Teressa Bellissimo ajándéka a világnak

Azoknak, akik nem beszélnek angolul is nyilvánvalóvá vált már minden bizonnyal, hogy a buffalo szó, itt nem a szó szerinti jelentésére, azaz a bivalyra utal. New York államban lévő Buffalo városban 1935-ben  Frank and Teressa Bellissimo megnyitotta az Anchor Bár nevezetű helyiséget.

Maga a recept, 1964-ben született meg, mikor egy késő este, Dominic fiuk néhány barátjukkal betértek a szülői bárba, természetesen éhesen.

Az édesanya, Teressa nem esett kétségbe annak ellenére sem, hogy az akkoriban csak levesbe vagy rosszabb esetben kukába landoló csirkeszárnyakat találta gyors főznivalónak. S megszületett a Buffalo csirkeszárny, amit hivatalosan forró olajban sütnek ki, Frank’s RedHot szósszal keverik össze és kéksajt öntettel/mártással szolgálnak fel, mind e mellé pedig zeller is jár a tányérra.

Érdekesség, hogy a kezdetekben ingyen kapták a bárba betérők a különleges csirkeszárnyakat.

1977-ben, július 29-ét hivatalosan, a csirkeszárny napjává avanzsálták. 

Ahogy én készítettem

A csirkeszárnyakra BBQ szószt használtam, mert Frank szószát itthon nem kapni, legalábbis én nem találtam. Ha van róla tudomásotok, hogy itthon hol lehet kapni, kérlek írjátok meg nekem! A krumplikat és a csirkeszárnyakat is sütőben sütöttem, mert nem szerettem volna a tápanyagértékeit megdobni az olajban sütéssel és így az orromnak, sokszor oly kellemetlen olajszagot is megúsztam. Ha figyelünk az összetevők „ tisztaságára”, akkor egy gluténmentes főételt tálalhatunk. Én most nem kék sajtos öntettel tálaltam, hanem egy egyszerű, metélőhagymás-joghurtossal. Így is finom volt, de tudjátok, a sajtok a gyengéim, szóval utóbbira is sor fog kerülni!

Hozzávalók a csirkeszárnyhoz

1 kg csirkeszárny (tiszta, felhasznált súly)

1 csapott teáskanál őrölt kömény

10 gramm fokhagymakrém

1/2 teáskanál őrölt, fekete bors

5 gramm só

8 gramm tápióka keményítő

80 gramm BBQ-szósz – 40 gramm sütés előtt és 40 gramm sütés után (közepesen erős, ezt a fajtát használtam)

Hozzávalók a steak burgonyához

1000 gramm újburgonya

20 ml zsiradék (nálam extra szűz olívaolaj)

1 csapott teáskanál pirospaprika (édes)

1 kávéskanál őrölt kömény

5 gramm só

1 nagy csipet négyszeres erejű természetes édesítőszer

1 evőkanál petrezselyem

Hozzávalók a joghurtos öntethez

350 gramm natúr joghurt (ha van rá mód, akkor zsírszegény)

30 gramm majonéz (ha megoldható cukormentes, light verzió)

5 gramm négyszeres erejű, természetes édesítőszer

3 gramm só

10 gramm BBQ-szósz (a fenti)

ízlés szerint metélőhagyma

 

továbbá friss saláta, esetleg olívabogyó a tálaláshoz

Elkészítése

1. Legelőször alaposan megmostam a krumplit, én a héját is rajta hagytam, csak annyit szedtem le, amennyi a mosásnál lejött. Majd cikkekre vágtam és egy tálba rakosgattam őket. Bekapcsoltam a sütő, légkeverésre, 200°C-ra. Rászórtam a fűszereket, a zsiradékot és alaposan összekevertem. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, és fóliával letakarva, betoltam a forró sütőbe őket. 30 perc után puhára sültek, ekkor levettem a fóliát és további 10 percig hagytam őket pirulni a forróságban.

steak_burgonya

2. Majd gondosan megmostam a csirkeszárnyakat és az ízületeknél elvágtam őket. A combhoz közel eső húsos részt, illetve a szárny alsó részét használtam fel, a legvégét félretettem -ezt vannak, akik kidobják és vannak, akik elteszik mondjuk húslevesbe-.

csirkeszárny_részei

3. A fűszereket kikevertem a keményítővel, a fokhagymakrémet és a BBQ szósz felét közvetlen a húsra nyomtam, majd az egészet figyelmesen összekevertem.

4. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam őket úgy, hogy ne érjenek egymáshoz.

5. Eddigre megsült a burgonyám is, így a helyére bekerülhettek a csirkeszárnyak. A sütőt légkeverésen hagytam, viszont a hőfokot 220°C-ra emeltem. Korábban nem tettem rá fóliát, azonban újabban lefedem az első 20 perc sütési időre (a második 20 percre már nem szoktam rá tenni)

6. 20 perc sütési idő után, mindegyik csirkeszárnyat megfordítottam és újabb 20 percet sütöttem őket. Összesen 40 perc sütés után, igazán ropogós, remek illatú sült húst kaptam végeredményül. Természetesen érdemes többször ránézni a húsra, hiszen a sütési idő csökkenhet/növekedhet a sütőnk teljesítményétől is.

7. Míg sült a hús, elkészítettem a joghurtos öntetet. Kimértem a joghurtot, rá a majonézt, a BBQ szószt és a fűszereket. Volt lehetőségem friss metélőhagymát használni, miután megmostam a szálakat, csak ollóval belevagdostam a szószba. Hűtőbe tettem fogyasztásig.

8. Miután megsültek a húsok, nyomtam rájuk a BBQ szószból és jó alaposan átkevertem őket.

9. Nem maradt más hátra, mint tálalni, friss salátakeverékkel, paradicsommal és olíva bogyóval került terítékre.

buffalo_csirkeszárnyak

Tipp!

  • a BBQ szósz ráöntése után, akár szezámmaggal is megszórhatjuk, ráadásul, ha utóbbit pirítva adjuk hozzá, még finomabb ebéddel/vacsorával készülhetünk.

Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek

a csirkeszárnyakra: a kész ételem súlya 654 gramm lett, ebben nekem 2402 kalória, 186 gramm fehérje, 161 gramm zsír és 39 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 34 gramm) lett.

a steak burgonya sütés utáni, tiszta súlya 659 gramm lett, ebben nekem 987 kalória, 21 gramm fehérje, 20 gramm zsír és 194 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva 190 gramm) lett.

a metélőhagymás-joghurtos szósz 423 gramm lett, ebben nekem 252 kalória, 13 gramm fehérje, 14 gramm zsír és 18 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva is ennyi) lett.

Jó étvágyat!

 

 

 

 

1 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy