Bevezető – Jamie Oliver gofrija újragondolva
Természetes édesítőszerrel, teljes kiőrlésű liszttel.
Emlékszem gyermekkoromban -ez alatt a 90-es évek elejét értem- a szomszéd családnak volt gofrisütője. És teljesen oda voltam! Emlékeim szerint rendszeresen jártak Ausztriába, ahonnan hazatérve egyszer-egyszer elcsíptem waffle, meg gofri szavakat. Valamiféle misztikus fuvallat járta körbe, a számomra izgalmasnak hangzó édesség nevét. Akkoriban -vagy legalábbis az én családom nem engedhette meg magának- nem úgy volt, hogy bepattantunk az autóba elkocsikázva a legközelebbi elektronikai árucikkeket forgalmazó boltig, s slussz-passz már a kosárban is a ketyere. Persze, az akkori gyermeki vágyakozásomat igen gyorsan elcsitította a hamarosan megjelenő és horror áron kapható strandi gofri élménye.
A blogon már található kettő, korábbi verzió is. Az egyik még -mondhatni- az „ősidőkből”, a másik pedig egy tej -, és tojásmentes verzió.
Kakaós gofri cukorbetegeknek is
A korábbi is klassz, viszont az egy zsírosabb változat. A Jamie-féle viszont zsírszegény (100 gramm végtermékben kevesebb, mint 3 gramm zsír van). Jamie receptje ide kattintva olvasható.
A lenti mennyiségből 15 darabot tudtam kisütni.
Hozzávalók
210 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
90 gramm finomliszt vagy durumliszt (Honfi Bernadett dietetikus tanácsára utóbbi jobb)
2 teáskanál sütőpor
15 gramm négyszeres erejű természetes édesítőszer
1 darab tojás – nálam 52 grammos, M-es
480 ml tehéntej – nekem 1,5%-os zsírtartalmú
2 gramm só
egy kevés zsiradék a forma kikenéshez, ha szükséges
Elkészítése
Rém egyszerű!
Legelsőnek bekapcsoltam a gofrisütőt. Majd kimértem a liszteket, rá a sütőport, az édesítőszert és a sót. Ráütöttem a tojást és hozzáadtam a tejet. Alaposan, csomómentesre kevertem.
Jamie a receptjében ír -opcionálisan- vanília aromát és/vagy egy narancs reszelt héját a tésztába, abban az esetben, ha édes gofrit készítünk. Mert, bizony ajánl mellé sós feltétet is, viszont akkor nyilván érdemes a édesítő mennyiségét is lejjebb venni a fent megadottnál.
Ugyan tapadásmentes a gofrisütőnk, de én egy ecset segítségével nagyon vékonyan megkentem a formám sütőfelületét olajjal.
Porrá őrölt természetes édesítőszerrel szórtam, egy teáskanál cukormentes lekvárral és gyümölccsel tálaltam. A gyerekek mogyorókrémmel kenve is kértek belőle, de akár főzhetünk rá pudingot vagy gyümölcsszószt is.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
a kész gofrikra: a sütés utáni súlyuk 670 gramm lett, ebben nekem 1342 kalória, 55 gramm fehérje, 19 gramm zsír és 217 gramm szénhidrát (a szénhidrátdiéta szabályai szerint számolva is)
Fordított lisztarányokkal
70% finom-, vagy durumliszttel és 30% teljes kiőrlésű liszttel készítve, hozzáadott cukormentesen.
Hozzávalók
90 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
210 gramm finomliszt vagy durumliszt (Honfi Bernadett dietetikus tanácsára utóbbi jobb)
2 teáskanál sütőpor
15 gramm természetes édesítőszer – nálam most xilit + –
1 darab tojás – nálam 52 grammos, M-es
480 ml tehéntej – nekem 1,5%-os zsírtartalmú
2 gramm só
egy kevés zsiradék a forma kikenéshez, ha szükséges
Elkészítése
Teljesen megegyezik a fent leírtakkal.
Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek
a kész gofrijaim teljes súlya 744 gramm lett, ebben nekem 1517 kalória, 55 gramm fehérje, 258,9 gramm szénhidrát és 26 gramm zsír lett.

