Eredmény(ek) 177 mutatása
zabpelyhes-kókuszgolyó-finomat-másképp
Egyéb édességek Húsmentes ételek Sütemények

Zabpelyhes kókuszgolyó

Bevezető Volt korábban egy kókuszgolyórecept a blogon, amely habtejszín és zabpehely alapú volt. Azonban ez nagy valószínűséggel az én ügyetlenkedésemből adódóan még a cafeblogos időszak alatt törlődött. Azóta többen is írtatok, hogy mi történt ezzel a recepttel, kerestétek. Így ismét elkészítettem, mértem, számoltam, fotóztam és most megírom, hogy elérhetővé váljon ismét. Már most a recept …

cukormentes_mandulás_kevert
Sütemények Egyéb édességek

Bögrés mandulás cukormentesen

Bevezető Igazándiból korábban -s ezalatt az inzulinrezisztencia előtti időszakra/életemre gondolok- sem voltam nagy bögrés süti kedvelő. A mikrós bögrés sütiket viszont nagyon szeretem -azokat meg főleg azóta, mióta kiderült a betegség, hiszen ezek gyors segítséget nyújtanak leginkább a kis étkezések terén-. Honfi Bernadett 10 perces (mikrós) muffin variációi Viszont a héten egy gyerekkori ismerősöm írt …

hólabda_cukormentes
Sütemények Egyéb édességek

Hólabda sütemény cukormentesen

Bevezető Szerettem volna utánajárni mi a története ennek a süteménynek, mert -számomra legalábbis- nagyon érdekes, hogy a hólabda név mellett, kozák sapka elnevezés is elterjedt. Persze, észrevettem a süti külleme és a kozák sapka kinézete közötti hasonlóságokat, de azért érdekelne a pontos eredete ennek az igazán mutatós sütemény elnevezésének eredete. Szóval, ha Ti tudtok valamit, …

DSCF2154 scaled
Sütemények Torták

Répatorta cukormentesen

Bevezető Években mérhető mikor készítettem utoljára répatortát. Azt hiszem az utolsó alkalommal még fehér liszttel és kristálycukorral sütöttem meg, szóval gyors fejben számolás után, nagyjából 9 évvel ezelőtt. Magával, a répatortával Angliában ismerkedtem meg, amikor még pastry chef-kent dolgozhattam a Le Pain Quotidien nevű étteremben. Utóbb már egy reform, teljes kiőrlésű lisztet és természetes édesítőszert …

briós-teljes-kiőrlésű
Pékáruk Sütemények

Klasszikus briós cukormentesen

Bevezető – Cukormentes briós Az elmúlt időszakban  az étkezésem nem éppen volt példaértékű. Azt hiszem bátran állíthatom, Mindenki élete, mindennapjai az elmúlt hónapokban így- vagy úgy de megváltozott, eddig meg nem élt nehézségekkel találta szemben magát. Én egy introvertált ember vagyok, szóval az önkéntes karantént tavasszal nagyon komolyan tudtam venni és betartani, szinte a legkisebb …

csaszarmorzsa cukormentes 5 scaled
Húsmentes ételek Egyéb édességek

Császármorzsa

Bevezető Császármorzsa, smarni vagy éppen daramorzsa! Ti hogyan ismeritek még? Úgy olvastam, hogy az eredeti császármorzsában nincs dara, hanem egy sűrűbb állagú palacsintatésztáról beszélhetünk, amit zsiradékon sütnek ki, majd tépkednek apróbb darabokra. Az én változatomban pont, hogy inkább dara van több és kevesebb liszt. Természetesen teljes kiőrlésű darát és lisztet használtam, és természetes édesítőszerrel ízesítettem. …

ananászos_almás_fagylalt_cukormentesen
Fagylaltok

Ananászos-almás fagylalt, mascarpone alappal

Két kicsi gyerekkel folyton fogyna a fagylalt, így elég sűrűn készítünk a hűsítő finomságból itthon. A kereslet sokszor magasabb, mint a kínálat, ha itthon készült fagyiról van szó, így be kell valljam, hogy néha kerül a boltból a mélyhűtőbe ebből a desszertből. Úgy adódott, hogy maradt némi ananászunk a héten készült Szafi édes-savanyú csirkemell után, …