heti_menü_tervezet
Heti menük

Heti menü – 14 hét

Bevezető – Heti menü

Igen régen írtam heti menüt ebben a formában, mert az utóbbi időben ha közzétettem, akkor azt a hírlevélben küldtem el Számotokra. Most viszont pont akad egy „bejegyzésnyi időm”, így gyorsan klaviatúra elé csüccsentem és íme, már pötyögöm is, nálunk mi lesz a héten a menü.

Talán többször is írtam már, hogy online (be)vásárlás híve vagyok, több okból kifolyólag.

  1. bármikor megejthetem, akár éjjel is foglalkozhatok ezzel
  2. ugyan még így is hajlamos vagyok rá, de összességében kisebb az impulzusvásárlás lehetősége
  3. jobban átlátni a termékek árait, bár kétségtelen, hogy kisebb a választék online, mint fizikailag a boltban

Korábban a Tescoból rendeltem, mostanság viszont Auchan párti lettem. Mert:

  • X. kerületi lakos lévén ingyen át tudom venni a helyi Auchanban a rendelést, nincs szállítási díj jelenleg
  • mert sokkal nagyobb az online készlet, mint máshol

Azért írtam mindezt le, mert a heti menünket igyekszem mindig az adott bolt akcióihoz, kedvezményeihez igazítani és a lenti menü ételei „ennek tudatában nyernek értelmet”.

Szívből ajánlom Nektek a mindenar.hu és a cashmap.hu oldalakat, ahol meg tudjátok nézni, hogy mi-mennyibe kerül, van-e esetleg a közeletekben olyan bolt, ahol olcsóbb az adott ételhez az alapanyag. Persze úgy, hogy közben az árkülönbséget nem kell eltankolni az autóba például.

Megjegyzés: a cashmap oldalán szépségápolással, háztartással és kisállatok/házi kedvencek ellátásával kapcsolatban is találhattok termékekről adatokat. Például nekem Vileda Ultramax felmosóm van, amit nagyon szeretek de egyszerűen a felmosófejre az anyag megvásárlása, egyszerűen fizikai fájdalmat okoz 3599 forintért. Persze a Férjem ezen jókat mosolyog és szokta is mondani viccesen: hogy aki majmot tart, banánra is legyen pénze 🤭 Na de a lényeg: beírom a cashmap keresőbe vileda ultramax és már látom is, hogy ugyan most kedvezőbb áron van az Intersparokban, azonban a Pennyben még olcsóbb. Szóval lesz egy utam a közeli Pennybe 🙂

vileda_ultramax_cashmap.

Szóval bíztatlak Titeket, hogy használjátok ezeket az oldalakat, főleg ha több bolt is akad a lakhelyetekhez/munkahelyetekhez közel.

Tisztelt NAV munkatársak 🥰, szeretném megjegyezni: egyik említett céggel, weboldal üzemeltetőjével sincs semmilyen megegyezésem, nem fizetett hirdetést olvastatok fentebb.

Visszakanyarodva a menüre.

Lesz leves a héten, mert a fiúk nagyon levesesek. Desszert vasárnap, ahogy az az esetek többségében lenni szokott. Lesz egy nem főzök nap 🙂 és egy húsmentes étkezés is betervezésre került.

Tésztás ételből diós tésztára esett a választásom, mert Tomikánk meglátta múlt héten, az öccse iskolájában a heti menüt és a dejós tészta láttán leesett az álla.

Hogy mi az, hogy én nem szoktam dejós tésztát csinálni?

Már-már rosszul éreztem magam, hogy ez a szerencsétlen gyermek az elmúlt 9 évét dejós tészta nélkül élte le 😅 megegyeztünk, hogy dejóst nem fogok csinálni, s mit nekünk a bejglire-zserbóra eltett dió, uccu neki! diós tészta lesz a héten! Boldog gyermek! ❤️

Lesz burgonyapüré, amely egyáltalán nem szénhidrátdiéta-barát köret, de nálunk egyszer-egyszer belefér, főleg, hogy a gyerekek rajonganak érte. Én tényleg nem értem, de még nem láttam gyereket, aki ne szeretné! Ti igen? Nem buzdítalak Titeket példám követésére! Ha kedvet kaptok a sült csirkecombokhoz, a barna/basmati rizs, bulgur stb. is kiváló választás lesz!

A quesadilla-t a Tasty receptje alapján szoktam készíteni, lent elláttam linkkel az étel nevét. Én most készen vásároltam hozzá spenótos tortilla lapokat, de szoktam házilag is készíteni, receptje ide kattintva olvasható.

A lenti menü nem kőbe vésett dolog nálunk sem, sokszor variálom. Van, hogy van annyi maradék, hogy másnapra is elég. Általában a biztos pont, hogy vasárnap van desszert és hogy szintén erre a napra olyan ételt választok, amit vagy el lehet készíteni előre, vagy gyorsan és könnyen megvan, mert vasárnaponként 10 órától Istentisztelet van, ami után már nem feltétlen van időm ebédre megfőzni, akkor sem, ha online vagyunk jelen és nem utazunk.

Tizennegyedik heti menü (tervezet)

Hétfő

Gulyásleves és diós tészta (durum tésztából)

Kedd

Zöldborsófőzelék főtt tojással

Szerda

Baconbe csomagolt húsgombóc sajttal töltve basmati rizzsel

Csütörtök

Tejszínes-hagymás csirkével töltött sült tök tökmagos basmati rizzsel

Péntek

Csirkés Quesadilla

Szombat

nem főzök 🙂

Vasárnap

Sült csirkecombok fűszeres almaszósszal és burgonyapürével

Letölthető heti menü

heti_menütervezet_14
A képre kattintva letölthető!

Korábbi heti menütervezetek

A korábbi menük ide kattintva elérhetőek.

Áldott, szép hetet Nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy